Borünnep

2018.04.21. 17:31

Kiváló borokat ismertek el

A Mészáros Borház 2015-ös Bodzási Kékfrankosa lett idén Szekszárd Város Bora. A címet és a Szekszárdi Borvidéki Borverseny díjait adták át a XIX. Szent György-napi Borünnepen.

Hanol Erzsébet, fotó: shutterstock illusztráció

Az ország egyik legerősebb borversenyének nevezte Ács Rezső polgármester a Szekszárdi Borvidéki Borversenyt, amelynek eredményhirdetését, az egyetemi kar aulájában tartották a Hegyközségi Tanács XIX. Szent György-napi Borünnepén. Köszöntőjében arról is beszélt a városvezető, hogy óriási fejlődés előtt a borvidék, hiszen beérnek azok a pályázatok, amelyeket a borászok valósítanak meg.

Bősz Adrián, a Hegyközségi Tanács újonnan megválasztott elnöke elmondta, hogy két nehéz év van mögöttük, ám a szekszárdi borászok bebizonyították, hogy ennek ellenére is tudtak jó borokat készíteni. Hozzátette, hogy a 2017-es évben viszont nagy potenciál van, így a következő időszakban további kiváló borokra lehet számítani.

Sebestyén Csaba borász az idei borverseny kapcsán elmondta, hogy több nevezés érkezett, mint korábban: 47 termelő 232 mintát adott le. Ezek közül csupán kettőt kellett kizárni, és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a minták 30 százalékát díjazták. Négy bor érdemelt nagy aranyérmet, negyvenöt aranyat és huszonegy ezüstöt. A díjazottak a Rács Róbert fazekas népi iparművész által készített kerámiákat vehették át az oklevél mellett.

A támogatók felajánlásában különdíjakat is átadtak. A Szekszárd Város Bora 2018. címet a Mészáros Borház 2015-ös Bodzási Kékfrankosa kapta. A Takler Borbirtok lett a legeredményesebb borászat és emellett a legjobb Kékfrankosért, valamint a legjobb muzeális borért járó díjat is kiérdemelték. A Bodri Pincészeté lett a legjobb vörösbor és a legjobb bikavér, a Prantner Pincéé a legjobb fehérbor és a legjobb Kadarka. A legjobb rosé cím a Márkvárt Kft.-hez került. A legeredményesebb fiatal borász Prantner Gergely, a legeredményesebb kistermelő az Eckert-Fetzer Pince lett. A legjobb hordós bornak a Szent Gaál Kastély és Borház mintáját választották, illetve különdíjat kapott a Schieber Pincészet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában