kívánságpiac

2018.04.13. 15:30

Márió egy kalandos piacozásra hívta a bonyhádiakat

Melcher Alexa, fotó: szerző felvétele

cof

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a mai nap folyamán Bonyhádra látogatott a Kívánságpiac stábja. Felvették az adás következő epizódját, melyben Márió – aki harmonikájával az egyik legnépszerűbb előadónak számít a mulatós műfajban – egy kalandos piacozásra hívta a helyi dalkérőket.

Szerencsére az időjárás is kedvezett a programnak, a baljós előrejelzés ellenére napsütéses, tavaszias idő lett. Nyolc órakor a helyszín megtelt, a Kívánságpiac stábja már javában forgatott. Az emberek sorban állva várták, hogy Máriótól dalt kérjenek, illetve, hogy a Zenebutik műsorán keresztül üzenjenek szerettüknek. Miután elfogytak a kívánságok, a zenész a piac közepén adta elő a népszerű dalokat, például az Illés zenekar örökzöld slágerét a Sárga rózsát. A Bonyhádi Piacról készült felvétel április végén kerül adásba a Zenebutik csatornán.

[embed]]

– Nagyon kedvesen fogadtak minket a bonyhádiak, egymást érték a kérések, kívánságok – mondta Márió. Hozzátette, szereti ezt a műsort, más mint a színpad, de persze itt is a harmonikáé a főszerep.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában