2018.05.31. 17:36
Márványtábla emlékeztet a szolgálatát becsülettel teljesítő alegységre
„Ebben az épületben működött 1961 és 1973 között az 5. önálló vegyi–, sugárfelderítő század. Állította az alegység volt katonáinak bajtársi közössége 2018.” Ez a felirat olvasható azon a márványtáblán, melyet a múlt hét végén avattak fel Szekszárdon, az egykori laktanya épületénél. A táblára a volt sorállományú és hivatásos katonák adták össze a pénzt.
A hatvanas–hetvenes években itt szolgált fiatalok ma már jobbára tisztességben megőszült veteránok, akik azért majdhogynem gyermeki derűvel sorolták katonaélményeiket. Mert nemcsak a szolgálat keménysége maradt meg a kollektív emlékezetben. A Budapestről érkezett Kriston István, a század volt parancsnoka részben szekszárdivá lett, hiszen a megyeszékhelyen talált magának feleséget. Az immár nyugállományú alezredes így fogalmazott ünnepi beszédében: – Egymásra voltak utalva, ezért segítették egymást, ahogy csak tudták. Ezen kívül pedig megtanulták a fiatalok, hogy hogyan kell közösségben élni, mit jelent a közösség értéke. Megtanultak alkalmazkodni, ami az életben mindenki számára fontos. Megtanulták azt, hogy mit jelent, ha főnöke van az embernek. Mindegy, hogy a főnököt szakaszparancsnoknak, századosnak, őrnagynak vagy ezredesnek hívják. Ez a tudás adott egyfajta önbizalmat és bátorságot is.
Vincze György ugyancsak a fővárosból érkezett, vállalva a narrátor szerepet és ebben a minőségében köszöntötte az MN 2718 béke fedőszámmal alakult, majd később MN 9224 fedőszámon ismert 5. önálló vegyi-, sugárfelderítő század emléktáblájának avatására érkezett vendégeket. Köztük Kővári László önkormányzati bizottsági elnököt, Hornyák Erika alezredest, a HM főosztályának munkatársát, valamint a Magyar Honvédséget képviselő Molnár Péter és Vass Zoltán alezredeseket.
– Hogy milyen volt ez az 1971 és 1973 között Szekszárdon töltött két év? – kérdezett vissza. – Remek! Ha nem az lett volna, akkor most nem lennék itt. Az alkalmat megragadva hadd mondjam el: ez a tábla nemcsak rólunk szól. Hanem a szekszárdi lakosokról is. Jómagam, fiatal fővárosiként 1971 előtt soha nem jártam Szekszárdon. Ez a város engem is, valamennyiünket befogadott, nagy szeretettel. Én is megkedveltem ezt a települést.
– A két év alatt lehet, hogy többet voltam a repülőtéren, mint a laktanyában, köszönhetően Kriston István századparancsnoknak – idézte fel széles mosollyal az akkori időket. – Írnok voltam, a második nyolc hónaptól már állandó kimaradási engedéllyel rendelkeztem. Kiváló katona lévén naponta délután öt órától éjjel két óráig a laktanyán kívül tölthettem az időmet. Hétvégente mindig a repülőtéren voltam. Jóllehet én nem Őcsényben kezdtem a repülést, hanem Balatonfőkajáron, ott jártam technikumba. Azután az ottani repülőtér sajnos megszűnt. Februárban behívtak Szekszárdra katonának, júniusban pedig olvasom az egyik szombati újságban, hogy beindult Őcsényben a repülés. Vasárnap már a helyszínen voltam...
Szikora Mihály nyugállományú ezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Taktabájon született. Később Szabolcs-Szatmár megyébe került, Nagykállóban járt általános– és középiskolába. Innen ment Budapestre, a tiszti iskolába. A diploma után, 1970-ben Szekszárdon kezdte hivatásos pályafutását. Szakaszparancsnok, majd hadműveleti kiképző tiszt beosztásokat töltött be 1973-ig, amikor is a századdal együtt átvezényelték Kiskőrösre. Eltelt tíz év, és 1983-ban ugyancsak Szekszárdra irányították, immár laktanyaparancsnokként, őrnagyi rendfokozatban. Ezt a feladatot 1987-ig látta el.
– Az elmúlt években kialakult egy erős kötődés az egykori, itt szolgált katonák között – mondta az egykori parancsnok. – Többször is találkoztunk egymással. Az is felmerült ötletként, hogy érdemes lenne egy olyan táblát elhelyezni az épület falán, ami arra emlékeztetné az erre járó embereket: egykoron a szekszárdi laktanyában fiatalok százai szolgáltak. Olyan alegységről van szó, mely a katonák teljesítményének köszönhetően a Magyar Néphadsereg elit alakulatának számított. Mindig is azt éreztem, hogy Szekszárd elfogadta, befogadta ezt a laktanyát, katonaságával együtt. A város többször is kért tőlünk katonákat helyi rendezvényekre, kiváltképp népszerűségnek örvendtek a vegyi felderítők. Számomra, mint egykori parancsnok számára óriási elégtétel ez az emléktábla, de azt gondolom, ezzel katonabajtársaim is ugyanígy vannak. S még valami: terveink között az is szerepel, hogy a laktanyának és az abban szolgáló valamennyi alakulatnak és katonának szeretnénk egy Honvéd Emlékparkkal méltó emléket állítani.
