egyszerre nyílt

2018.05.26. 15:55

Rövid volt az akácszezon, kevesebb lett a méz is

Rövidre, de minőségét tekintve átlagon felülire sikerült az idei akácszezon. A méhészek többsége elégedett, annak ellenére, hogy gyakorlatilag nem volt idő vándorolni, mert szinte az egész országban egyidőben nyílt az akácfa virágja. Egyelőre magasabb mézárakra várnak a felvásárlóktól a nagyobb mennyiséggel rendelkező méhészek.

Mauthner Ilona, fotó: Mártonfai Dénes

Látványnak is gyönyörű volt április végén és május elején, amikor nyílni kezdett az akác. A március eleji fagy semmit nem ártott ennek a növénynek, csak úgy lógtak a virágok az ágakról. Egyetlen probléma volt csak, a nagy meleg miatt pár nap alatt hullani kezdett a szirom a virágfürtökről. A méhészek azt mondják, ez az az állapot, amikor a méhek gyűjteni kezdik a mézet.

– Akiknek elég erősek voltak a méhcsaládjai, azok elégedettek lehetnek – mondta Nagyernyei Attila, a megyei méhész egyesület elnöke. – Április 29-én már mérni lehetett, hogy kaptáranként mennyit gyűjtöttek a méhek. Az elmúlt harminc évben ilyen korai akácvirágzásra nem emlékszem, három héttel korábban gyűjthettek akácmézet a méhek, mint egy átlagos évben –tette hozzá a megyei elnök.

A megye hétszázötven nagyobb méhészetéből talán tíz vándorolt az idén. Ennek oka, hogy szinte az ország minden részében egyszerre nyílt az akác. Kisebb lemaradásban volt Nógrád megye, oda vándorolt néhány vállalkozó szellemű méhész. A kitelepülés feltétele, hogy a helyi önkormányzatnál be kell jelenteni, az adott terület tulajdonosától pedig engedélyt kell kérni, akkor is, ha az erdő.

Az idei szezont kicsit megbolygatta, hogy áprilisban nyúlós költésrothadás betegséget találtak a megyében is. Ideiglenesen zárlatot is elrendeltek néhány körzetben. Ez a baktériumos betegség méhek ezreit pusztítja el, nem gyógyítható, viszont fertőző. A betegség a fiasításos időszakban (februártól októberig) bármikor felütheti a fejét. Nagyernyei Attila elmondta, a zárlatot hamar feloldották, idegen rajok hurcolhatták a megyébe a betegséget, szerencsére nagy gond nem lett belőle.

Rudolf József szekszárdi méhész szerint hat napig tartott idén az akácgyűjtés, az átlagos két hét helyett. A melegnek és a szárazságnak köszönhető, hogy ilyen rövid lett a szezon. A szekszárdi méhész szerencsés, mert még a tavasz elején elkezdte erősíteni a méhcsaládjait, így kaptáronként tizenhárom kiló körüli akácmézet tudott pergetni. A méz minősége kiváló, világos színű, ugyanakkor sűrű állagú lett, mondta Rudolf József. A felvásárlási árak most kezdenek alakulni, ez azokra vonatkozik, akik nagyobb mennyiséget értékesítenek hordókban. A hazai kereskedők, felvásárlók már keresik a méhészekkel a kapcsolatot, de sokan döntöttek úgy a termelők közül, hogy majd ősz körül térnek erre vissza. Az idei akácméz mennyisége ugyanis éppen csak közepesnek mondható.

Az akác után jön a hárs. Rudolf József szerint egyelőre sok a virágbimbó, reméli, hogy a négy-öt évente mézelő hárs idén hozza a formáját. A napraforgóban is bíznak a méhészek. A laikusok nem tudják, hogy az sem mindegy, milyen fajtát vetett a gazdálkodó, mert van olyan napraforgó, mely nem mézel, hiába szép a virága.

Tele van vitaminnal, ásványi anyaggal

A mézet a méhek a virágok nektárjából gyűjtik. A nektár gyorsan romló, híg cukoroldat, melyet a méhek felszívnak, és a szájukban lévő garatmirigy váladékát keverik hozzá, így alakítják át mézzé. Több mint háromszázfélét készítenek. Íze, hatása attól függ, hogy a bázisul szolgáló virágok milyen nektárral rendelkeznek.

A méz sokoldalú táplálék. Az emberi szervezet számára szükséges huszonnégy ásványi anyagból huszonkettő van jelen benne, emellett gazdag vitaminokban (B1, B2, B5, B6, C, M, P), amiket a tárolás során sem veszít el. A méz felveszi a küzdelmet a baktériumokkal, támogatja az emésztést, a májat és a vízkiválasztást. A hazai mézfogyasztás fejenként csupán hatvan dekagramm évente, míg Nyugat-Európában hat kilogramm.

Már az ókori Egyiptomban is sebeket kezeltek vele, melyek így nem fertőződtek el. Csökkenti a depressziót (különösen a hársméz, mely elismert idegcsillapító és fertőtlenítő hatású). Gyomorfekély, nyombélfekély, gyulladásos megbetegedések esetén a repceméz is kiváló.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában