Nemcsak a hamut kell őrizni, hanem a parazsat is kell fújni

– Számított erre az elismerésre Szekszárdon?

– Soha nem azért dolgoztam, hogy kitüntessenek – mondja Bacsmai László –, s váratlanul is ért, mert a közelmúltban kaptam már Szekszárdon jó néhány díjat. Azt hittem, több ilyen szereplésem nem lesz, visszajárni már csak a régi barátokhoz fogok. De jólesett, hogy gondoltak rám, s köszönöm az internetes gratulációkat is, sokan kifejezték felém a szeretetüket.

– Papi pályája leghosszabb időszaka volt a szekszárdi?

– Az első pápalátogatás évében, 1991-ben szenteltek pappá. Nagy élmény volt újmisésként, II. János Pál pápával együtt misézni Esztergomban. Két évig voltam paksi, egy évig szekszárdi káplán, aztán a szülőföldemre helyezett a püspök, a horvátok közé, felsőszentmártoni plébánosnak. Szekszárdra 2003-ban kerültem Farkas Béla atyát váltva, Mohácsra pedig tavaly.

– Nehéz volt a váltás?

– Eléggé felkészületlenül ért a dolog, de szerintem a híveket, a város lakóit is meglepte a hír. Ezt mutatta, hogy valóságos tömeg jött el a búcsúmisémre, ami fekete vasárnapon volt.

A sajtónak is köszönhető, hogy rengetegen ismertek Szekszárdon, benne voltam a közéletben, a köztudatban. Sok férfi segített a költözésnél, de sokan vártak Mohácson is, úgyhogy még aznap este minden a helyére került. Szekszárdon a legjobb barátom, Petkó Tamás vette át a plébánosi teendőket, aki szintén, némi kezdeti döbbenet után látott munkához, s most már nagy lelkesedéssel teszi a dolgát, építi a közösséget. Paul Caludel mondja: „Ha Istennek nem lenne rád szüksége ott ahová helyezett, nem rendelt volna oda.” Én ezt szem előtt tartva fogadom a velem kapcsolatos történéseket. Mohácson is plébános vagyok és az itteni kerület esperese. A város kisebb, mint Szekszárd, de négy templomunk van, s további hét miséző hely, köztük Újmohács, ahová komppal kell átkelni a Dunán. Segít ellátni a szolgálatot egy szekszárdi születésű káplán, Battonnyai János és két igeliturgia-vezető. Van dolgunk, mindenütt kevés a lelkipásztorság, és itt még két katolikus óvoda és két katolikus iskola is működik, közel hétszázötven gyermekkel.

– Mi orvosolhatná a paphiányt? Sokan a cölibátus eltörlésében látnák a megoldást…

– Imádkozunk új papokért, de az is fontos lenne, hogy a katolikus családok vállaljanak több gyermeket, és akkor a Jóisten többet tud magának hívni a többől, mint a kevésből. A világiak bevonása is nagy segítség. A mi egyházmegyénkben évtizedek óta szolgálnak igeliturgia-vezetők és hitoktatók, akik nélkül képtelenek lennénk ellátni a feladatokat. A cölibátus pedig egy régóta vitatott kérdés, amely ellen és mellett is ugyannyi érv szól.

– Új kérdés viszont a papok szabadideje. Régebben csak a hivatásukról beszéltek. Önnek mi jelent kikapcsolódást?

– Ha tehetem, meglátogatom anyukámat, a testvéremet, rokonokat, paptársakat, barátokat a Dráva-parti szülőfalumban és a korábbi szolgálati helyeimen. Felfrissülést jelent az úszás, és kerékpározni is szoktam. Mohácson ez könnyebb, mint Szekszárdon, mert sík a terep.

– Horvát közösségből származik, nem idegen öntől a nemzetiségi lét. Hasznát veszi-e ennek a soknemzetiségű Mohácson?

– Vannak horvátok Mohácson is, akik magukat sokacoknak mondják. Havi rendszerességgel tartunk német és sokac szentmisét. Örülnek, mert nemcsak a szertartás alatt beszélek horvátul, hanem utána is tudunk az anyanyelvünkön társalogni. Szekszárdon, egy időre abbamaradt a német mise, aminek szorgalmaztam újbóli bevezetését. Mint nemzetiségi, biztosan állíthatom, hogy az anyanyelvű, közösségi imák, énekek erősítik az adott néphez való tartozás tudatát. Azt szoktam mondani: nemcsak a hamut kell őrizni, hanem a parazsat fújni! Vagyis, életben kell tartani, tovább kell adni a hitünket és a nyelvünket. Talán ez is szempont volt, hogy pont én kerültem ebbe a városba. Tisztázódott bennem már fiatalkoromban, hogy szolgálni akarok. Nem szolgáltatni és nem kiszolgálni, mert az nem a pap dolga. Újmisésként a jelmondatom ez a bibliai idézet volt: „Úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál.” Ezüstmisésként, a 25 éves jubileumomon pedig ez: „Legyetek irgalmasok, mint az Atya.” A kettőt összegyúrva így fogalmaztam meg a feladatomat: irgalommal, szeretve szolgálni. Ezt igyekszem tenni, bárhová is helyez Isten a püspökünk akaratán keresztül.

A Házas hétvége lelkiségében is aktívan részt vesz

Bacsmai László egy Dráva menti horvát faluban, Dráva-sztárán nőtt fel. Győrben járt bencés gimnáziumba, majd teológiára. Pappá 1991-ben szentelte Mayer Mihály pécsi püspök.

Káplán Pakson és Szekszárdon volt, majd szülőföldjére, a határ mellé, Felsőszentmártonba helyezte a püspök plébánosnak, ahol hat horvát falu lelkipásztori ellátását végezte.

Szekszárd plébánosa 2003-tól 2017-ig volt. Azóta Mohácson szolgál mint esperes-plébános. Egyebek mellett a katolikus egyház keretein belül működő Házas hétvége lelkiségében is tevékenykedik, házaspároknak tartva hiterősítő programot.

Munkásságáért 2009-ben Szekszárd várostól Közjóért elismerést kapott, 2011-ben Köztársasági Elnöki Oklevél Éremmel kitüntetésben részesült. A szekszárdi roma önkormányzat díját 2014-ben vehette át, 2016-ban megkapta a Tolna megyei Prima közönségdíjat, most augusztusban pedig a Pro Urbe Szekszárd Emlékplakettet.