Segítőnek tettették magukat, hogy megölhessék négy áldozatukat

Szalay Elekné 1921 februárjának végén elmebeteg fiát a demarkációs vonalon át Abaligeten keresztül Pécsre akarta levinni. Csontos Jenő, Borhauser József és Polhammer Ernő kórházi ápolók az anyát fiával együtt meggyilkolták, és elrabolták negyedmillió koronányi készpénzét. Csontos Jenőt a budapesti rendőrség fogta el, Borhauser József a kaposvári kórházban akadt horogra, Polhammer Ernőt pedig Pécsett tartóztatták le. Mivel a pécsi törvényszék meg nem szállott területén elkövetett statáriális bűnügyeket a szekszárdi törvényszék tárgyalta, a rendőrség Csontost és Borhausert a szekszárdi ügyészség fogházába szállította. Majd az ügyészség lépéseket tett, hogy a pécsi rendőrség Polhammert is szállítsa Szekszárdra, hogy a tárgyalást mielőbb megtarthassák. Csontos és Borhauser bevallották, hogy Szalaynén és a fián kívül Mittich Miklósnét és Stein Ellát is meggyilkolták és kirabolták, akik Pécsről a demarkációs vonalon át igyekeztek Dombóvár felé. A három cinkos vezetőnek ajánlkozott, hogy átvezetik őket a szerb őrsökön keresztül. Ahelyett azonban, hogy segítségükre lettek volna, meggyilkolták, kirabolták őket.

Külön-külön elmondták a gyilkosság és a rablás részleteit, és ezek a részletek csekély eltéréssel mindenben megegyeztek. Azonban a gyilkosság harmadik tettese, a Pécsett fogvatartott Polhammer Ernő tagadott. Az ő bűnösségét azonban Szalay Elekné elmebeteg fia igazolta. A fiút a gyilkos társaság a többi áldozattal együtt szinte agyba-főbe verte, és azt gondolták, ő is meghalt. Azonban a fiú magához tért, és bement Pécsre a kórházba, ahol elmondta, hogy négyüket megtámadták, vasdorongokkal fejbe verték, és kirabolták. A pécsi törvényszék vizsgálóbírója a szekszárdi ügyészség adatai alapján kereste a gyilkosság helyszínét, hogy az áldozatok elföldelt hulláit megtalálják. Ugyanott ásták el azt a vasdorongot is, amellyel az asszonyok fejét összezúzták.

Abban az időben a szerb hatóságok nem igen törődtek a magyarok élet- és vagyonbiztonságával. Nem kutattak az eltűnt asszonyok után, és ha a meggyilkoltak budapesti hozzátartozóinak nem tűnt volna fel övéik hosszú elmaradása, ezt a bűntényt sem sikerült volna felderíteni.

Szekszárdon Joób Imre vizsgálóbíró hamarosan felderítette az ügyet, a vádemelést pedig Pati-Nagy Sándor kir. ügyész készítette elő. Közben kiderült, hogy a gyilkosoknak bűntársaik is voltak, akik Pécsett maradtak.

Ezeket a szekszárdi kir. ügyészség megkeresésére Pécsett letartóztatták. Egy ideig úgy volt, hogy a bűnper egyesítésére a Pécsett levő vádlottakat Szekszárdra hozzák, és itt tárgyalják le az ügyet. Időközben azonban a szerbek kivonultak Pécsről és a szekszárdi törvényszék joghatósága is megszűnt a felszabadult Baranya megye felett.

A szekszárdi kir. ügyészség a vádlottakat átkísértette Pécsre és az ottani kir. törvényszék ítélkezett a bűnösök fölött, akik közül Csontos Jenőt halálra ítélték. Ezt az ítéletet a kúria is helyben hagyta.

Bár Csontos kegyelemért fordult a kormányzóhoz, az államfő nem élt kegyelmezési jogával, és szabad folyást engedett az igazságszolgáltatásnak. A kormányzó elutasító válaszának közlése után Báli Mihály állami hóhért segédéivel együtt Pécsre rendelték, hogy a csütörtökre kitűzött akasztást végrehajtsa. Csontos és társai előtt kihirdették az ítéletet, Csontost pedig átvitték a siralomházba, ahol dr. Dőry László teológia tanár készítette őt fel a halálra.

/Szerkesztett részletek az akasztás tudósításából/

Amilyen gyönyörű meleg tavaszi napra virradt Pécs május elsején, olyan hátborzongató volt az a tudat, hogy harmadikán reggel kivégzés lesz. Csontos Jenő ezen a meleg, szép tavaszi napon vezekelt életével súlyos bűneiért. Ez a szomorú téma uralta a népessé vált utcákat, és ez a szomorú aktus vonzott nagy közönséget az ügyészségi fogház épülete élé. Azonban a kíváncsiak nagy tömege nem juthatott be a fogház udvarára. A kapuban fegyveres fogházőrök álltak fel, s szigorúan igazoltak mindenkit. Csak azokat engedték be, akiknek erre írásos engedélyük volt. Mintegy ötvenen kaptak ilyen belépőjegyet, katona- és rendőrtisztek, orvosok, ügyvédek, egy két színész és a sajtó képviselői.

A kivégzés előtt negyedórával már félkör vette körül a fogház felső udvarán felállított kampós faoszlopot. Megdöbbentően ünnepi csend uralkodott. Csak egy-két suttogás és a fogházőrök halk lépései hangzottak. Az arcokon ott ült a szorongó érzés. Csak Báli Mihály és két segédje beszélgettek, és cigarettáztak látható közönnyel a bitófa körül. Előttük már nem szenzáció az ilyesmi. Úgy tereferéltek, mintha nem is rájuk várna a kötelesség végrehajtani a földi igazságszolgáltatásnak ezt a legsúlyosabb büntetését.

Nagyon rövid út ez, de pokolian borzalmas. Csontos Jenő mégis úgy tette meg ezt az utat, mintha nem ő lett volna a halálraítélt. Mikor 7 órakor a vezető kir. ügyész kiadta a rendeletet, hogy vezessék elő Csontost, a mintegy 100-200 főnyi közönség soraiban nyomasztó csend támadt. A fogház udvarát komoran uralta az akasztófa és a három hóhér. Oldalt fehér asztal körül a vezető ügyészen kívül Vargha József dr. törvényszéki biró, Schvammer Károly kir. ügyész, Böck Béla dr. törvényszéki jegyző, Schutták József városi tanácsnok, Jellachich István dr. és Szász Béla dr. törvényszéki orvosok ültek. Az asztalra feszületet tettek és két sápadtan égő gyertyát. Mindenki mereven az udvar alsó vége felé nézett, ahol megjelent szuronyok közt az elítélt. Lassan lépkedett a keskeny úton felfelé, kezében olvasó. Mellette fehér papi ruhában a gyóntató lelkész, Dőry László dr. Varga József törvényszéki bíró felolvasta az ítéletet, amely szerint a pécsi kir. törvényszék 1922. június 30-án megtartott büntető főtárgyalásán Csontos Jenő Mihály Miksát 3 rendbeli gyilkosság büntette, egy rendbeli gyilkosság kísérletének büntette, egy rendbeli rablás büntette, egy rendbeli csalás büntette és egy rendbeli lopás büntette miatt kötél általi halálra ítélte. A pécsi királyi ítélőtábla ezt az ítéletet 1922. november 25-én helybenhagyta.

Csontos még utoljára megszólalt teljesen nyugodt, reszketés nélküli hangon:

- Egy szavam volna még. Hálásan megköszönöm különösen azt, amit a nagyságos vezető ügyész ur az utolsó napon velem tett, minden óhajomat teljesítette. Hálát adok a jó Istennek, hogy ilyen kitartással tudtam végigélni. Megbántam, amit elkövettem. Nyugodtan halok meg, megérdemlem a halált, de bocsássanak meg nekem. És a tisztelt közönségnek is azt mondom, bocsássanak meg. Az én rossz múltam olyan volt, hogy megérdemeltem ezt a büntetést. Méltó vagyok a halálra. Kérem, hogy ebben az utolsó percben... kérem, hogy bocsássanak meg.

Ezt követően megtette utolsó lépéseit. Ekkor Báli már mögötte állt a létrán, nyakába tette a hurkot, intésére a segédei elvették az elítélt lábai alól a lépcsőt, meghúzták a lábaira erősített kötelet, Báli pedig megingatta a fejét. Egy vonaglás futott végig Csontos arcán, mást nem lehetett látni. A következő percben Báli már kendőt terített az elítélt arcára, ezen keresztül lenyomta szemhéjait és ugyanakkor felemelte állát.

Miután megállapították a halál beálltát az aláírás szabályai szerint a holttestet még fél óráig függve hagyták. 7 óra 45 perckor levették a bitófáról, egy festetlen koporsóba fektették, és ideiglenesen az ügyészségi fogház halottas kamarájába helyezték.