Mentálhigiénés Műhely

2018.10.17. 14:00

Letették névjegyüket a Kárpát-medencében

A Mentálhigiénés Műhely három évtizedes működése nemcsak a helyi társadalomba való beágyazódottságát jelzi, hanem azt is, hogy folyamatos és tartós az igény ezen szolgáltató szervezet iránt.

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

A Mentálhigiénés Műhely tevékenysége túlmutat nemcsak Szekszárd, hanem az ország határain is. Pócs Margit elnök, a Magyar Kultúra Lovagja elmondta, hogy Erdélyben, Hargita megyében mentálhigiénés képzést elsőként a Műhely tartott, így segítve a házi szociális gondozóknak. De ugyanígy eljutottak Ukrajnába, Kárpátaljára, ahol Nagydobronyban álltak minden korosztály rendelkezésére. A Magyar Mentálhigiénés Szövetség révén pedig örömmel várt vendégek voltak Nagyváradon és a Felvidéken is. – Nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, hogy letettük a névjegyünket a Kárpát-medencében – mutatott rá Pócs Margit. – De ami talán a legfontosabb: mi bármikor elérhetőek vagyunk bárki számára. Mindezt alátámasztja és igazolja a mozi előterében létrehozott kiállításunk is.

A Mentálhigiénés Műhely, karöltve a megyei kórház pszichiátriai osztályával, a múlt héten hétfőtől péntekig tartó rendezvénysorozattal is emlékezett a harmincéves jubileumra. A Babits központban a Pszichológiai Kultúra Hete előadásain egyebek mellett bemutatkozott a legrégibb kezdeményezés, az Őszinte szó lélekvédő szolgálat. A jelenlévők közül többen is megerősítették, hogy mennyire fontos egy ilyen szolgáltatás, mely minden feltétel nélkül, ingyenesen működik. A következő napokon a jövőbe mutatott, miután a mentálhigiénés munkában alkalmazható újdonságokat, mint például a hangterápia, a jóga, a meditáció, illetve a mozgásművészet adta lehetőségeket tárta az érdeklődők elé.

 

Régi és új

A hangrelaxáció, azaz a hangfürdő mint tisztító és egyben gyógyító meditáció tibeti hangtálakkal és gonggal zajlik.

A MediBall egy új, különleges élményeket nyújtó, a XXI. század minden igényének megfelelő, modern sport és mozgásművészeti forma. Egyedülálló és egyensúlyt eredményező módon kapcsolja össze a testi, lelki és szellemi harmóniát. Az ősi hindu gyökerekkel rendelkező jóga pedig nemcsak a test, hanem a szellem edzése, a tudat átalakítása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában