székely porta

2018.10.07. 16:00

Nemzetiségek összefogását hirdeti a porta

Először megáldották, majd felszentelték, végül ünnepélyes keretek között átadták a római katolikus templom szomszédságában a bukovinai székely portát és kápolnát a völgységi településen.

Balázs László

Fotó: Makovics Kornél

A bukovinai székelyek hatodik alkalommal lebonyolított hagyományos búcsújára és zarándoklatára több százan érkeztek a völgységi falvakból és külhonból is.

Újabb csodával gazdagodott a Völgység, amely minden erre járó embernek megdobogtatja a szívét – mondta ünnepi beszédében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A projekt kapcsán az országgyűlési képviselő megjegyezte, olyan célokat kell megfogalmazni, amely mögé az emberek odaállnak, hisz' ezeket a célokat közösen valósítjuk meg. Hozzátette: a bukovinai székelyek 77 évvel Magyarországra érkezésük után is megőrizték kultúrájukat, identitásukat. „A székelyek már többször bizonyították, hogy nemcsak halnak, hanem születnek is” – hangsúlyozta a politikus.

Kiemelte a ház egyszerű szépségét, azt, hogy őseink kultúrája mennyire tiszta volt, olyan, amit nekünk, utódoknak meg kell őrizni – húzta alá a bukovinai székely származású honatya. A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének (BSZOSZ) portája kapcsán megjegyezte, a Kárpát-medencében élő nemzetiségek összefogását hirdeti. „Mi magyarok nem átutazóban vagyunk Európában, hanem ősi lakói vagyunk a kontinensnek” – szögezte le. Az ilyen események kapcsán szüleinkre, nagy- és dédszüleinkre is emlékezünk, akiktől az életünket, kultúránkat, hagyományainkat kaptuk. A feladatunk, hogy ezt tovább adjuk utódainknak – fogalmazott Potápi.

 

Simon László, a település polgármestere köszöntőjében arról beszélt, utalva a bukovinai székelyek öt „költözésére”, hogy mindig lábra álltak, újjáépítették falvaikat. Jelenünk a múltra épül – ezért is fontos múltunk minden egyes darabjának megőrzése –, emiatt van reneszánsza a népi kultúrának. Kiemelten fontos hagyományaink, értékeink felkutatása, ápolása és megőrzése.

Erős szál

A közös történelmi múlt összeköti a megjelenteket – ezt már Szőcs László, Madéfalva alpolgármestere mondta, s kiemelte, a minket összekötő szálakat a különböző politikai rendszerek sem tudják szétszakítani. Utalva 1764. január 6-ra, a madéfalvi veszedelem dátumára, amikor az osztrákok a menekülő székelyeket halomra ölték, a tömegmészárlás továbbra is a kollektív és egyéni emlékezet része. Közölte, ragaszkodunk őseink életformájához, ezt bizonyítja a porta és a kápolna.

 

Népi kultúra

Illés Tibor, a BSZOSZ elnöke úgy fogalmazott: fontos, hogy gyermekeiknek, unokáiknak be tudják mutatni a bukovinai építészetet, amely a népi kultúra szerves része. Az elmúlt években azzal szembesültek, hogy Bukovinában fogyatkoznak a régi épületek, értékek, ezért döntöttek úgy, hogy a településen, ahol székelyek is laknak, felépítenek egy székely portát. A Csíkdánfalváról érkező faanyagból épülő, bevakolt gerendaház hármas osztatú (nagyház, eresz, kicsiház) lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában