Kismányoki németeket is elhurcoltak az orosz hómezőkre

Az elhurcoltak és az elhunytak előtt hajtott fejet a múlt hét szombati napján Kismányok lakossága, a helyi német önkormányzat szervezésében. A művelődési házban tartott megemlékezésen, illetve a hősi emlékműnél tartott koszorúzáson rangos vendég is megjelent, dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott személyében.

– Az a feladatunk, hogy minden évben emlékeztessünk arra: soha többé! – mondta el lapunknak dr. Szili Katalin. – Azaz németül: nie mehr! Egyetlenegy közösség sem hozható olyan helyzetbe, mint ami történt a második világháború után: az, hogy a németek elhagyni kényszerültek szülőföldjüket. Fontosnak tartom, hogy ezeket a megemlékezéseket átadjuk a következő nemzedékeknek is, hiszen ez lehet az önazonosság megőrzésének egyik alapja. Az elűzetések napjainknak is üzennek: azt, hogy ma is meg kell becsülni azokat, akik a szülőföldjükön szeretnének élni, boldogulni és gyarapodni. Nekik ezt a lehetőséget, ezt az egyenjogúságot biztosítani kell.

A napjainkban úgy háromszázötven fős Kismányok mintegy negyven németajkú lakost mondhat magáénak. Ez nem túl sok, de az össznépességet tekintve fölötte van a tíz százaléknak. Ezzel együtt egyre kevesebben vannak azon személyek, akik közvetlen érintettség okán szenvedték meg a málenkij robotot. A koszorúzáson – melyen jelen volt Zsalakóné dr. Studer Krisztina járási hivatalvezető is – egy idős hölgy nézett könnyes szemmel a község központjában emelkedő emlékműre. Nem kívánt beszélni személyes tragédiájáról, mindössze annyit árult el, hogy elhurcolt édesapja a munkatáborban halt meg...

– Igen, az ilyen sorscsapás érthető módon mélyen érinti az utódokat – jegyezte meg Simon Lászlóné, a német önkormányzat elnöke. – Ami azt illeti, az én nagyapámat, Becker János kőművesmestert is innen, Kismányokról hurcolták el 1945 elején málenkij robotra. Vele együtt vitték el Becker József nevű öccsét is, aki borbély volt. Utóbbi soha nem tért vissza, 1946-ban a Donbassz vidékén hunyt el, hátrahagyva édesanyját, feleségét és két kicsi lányát... Nagyapám nagyon kalandos úton, 1948 májusában Németország érintésével jutott haza, családjához. 1967-ben halt meg, én soha egy szót sem hallottam tőle arról, hogy mi is történt vele a szovjet munkatáborokban.

A múlt mának szóló tanulságai

– Mióta csak van német önkormányzatunk, azaz 2014 óta minden évben megemlékezünk az elhurcoltakról – közölte Simon László polgármester. – Ez azért fontos, mert a múltunkkal együtt kell élnünk. A fiataloknak is érdemes tudniuk, hogy településükön egykor olyan borzalmak történtek meg, melyek még egyszer nem fordulhatnak elő!

A megemlékezésen dr. Szili Katalin tartott beszédet, s ugyancsak felidézte tanulságképpen a múltat Aradi András evangélikus esperes, aki áldást is mondott. A rendezvényen szép dalokat adott elő a Bonyhádi Német Nemzetiségi Kórus, Németh Tibor és Becker Tamás pedig zene-szót tolmácsolt művészi ihletettséggel. A jelenlévők végezetül a hősi emlékműnél fejezték ki tiszteletüket.