Sertéskörömből hörpintették a szúrópálinkát

A závodi Teleház előtt álló traktor szállítóládáján látható vérnyomok jelezték, jó helyen járunk. Az udvaron felállított rénfán már ott lógott a hatalmas, háromszáz kilós állat, szorgos férfikezek kaparták hófehérre a levágott disznó bőrét. László Attila polgármester főszervezőként forró teával kínált minket, s mint mondta, minden évben vannak fiatal, új segítők. A vendégek listája is változatos képet mutatott, Belgiumból két házaspár rendre „hazatér” a nagy eseményre, idén új csapattagként Siófokról is érkeztek érdeklődők. Míg a férfiak a szétbontással voltak elfoglalva, bent a konyhában az asszonyok frissen sült pogácsával, forralt borral kínálták a meghívottakat.

A polgármester hozzátette, minden évben készülnek valamivel, a vacsoránál például fánk lesz a desszert.

Borbandi Zoltán böllérrel közben arról beszélgettünk, hogy első alkalommal még két disznó volt, s szalmán perzseltek. Mostanra az előkészítésben egyesítették a hagyományokat: a sváb lekopasztás után következett a székely perzselés – természetesen gázzal. Az Ausztriában dolgozó hentes közölte, az ízesítés a lényeg, az elkészülő ételekben figyelnek a tradíciókra. Sváb káposztás gombóc, hagymás kolbász és a belsőségekből készülő levesre és pörköltre egyaránt hasonlító jellegzetes étek, a saures a fő fogás.

A székelyek töltött káposztája, a galuska sem maradhatott ki a kínálatból, e mellé kolbász és húsos hurka került az asztalokra. Kellett is bőséges kínálat, hisz’ az esti vacsorára és műsoros estre 180 főt vártak. Látványos volt, ahogy a böllér leválasztotta a törzsről a húsz kilós fejet, a ropogós fül­re egyszerre többen is lecsaptak. A pálinka – minden indítója és zárása – természetesen áldomás, szíverősítő és bátorságnövelő is volt ezen a napon, fogyott pohárból, disznókörömből, s ahogy Jordáki József megjegyezte: „Ez a lényeg, nem a disznóvágás!”

[embed]]