Gyergyóban gyűjtötte a népdalokat

Szabadi Mihály már 1966 nyarán Erdélyben, Gyergyóalfaluban gyűjtött. A hatvanas években a Gyergyói-medence több települését is bejárta magnóval felszerelkezve.

– Feleségem Gyergyóalfaluban született, így a rokonság meglátogatásakor adta magát a gyűjtés is – mondta Szabadi Mihály. – Ebben az időszakban nyolc éven át motorkerékpárral jártam Erdélybe. Volt egy Pannonia, azaz P–10-es gépem, az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy nem is voltak rosszak ezek a járművek. Feleségem felült mögém a nyeregbe, és Sióagárdról, avagy Szekszárdról indultunk is a közel hétszáz kilométerre található Gyergyóalfaluba. Elég gyorsan odaértünk, most egy konkrét esemény felidézése is segít az indulás és érkezés közötti idő megállapításában. 1968-ban a csehszlovákiai események idején ugyancsak Erdélyben voltam. Nyárádgálfalván ebéd után motorra pattantam, és este kilenckor már le is parkoltam Budapesten.

Ehhez, valamint a hegyekkel szabdalt erdélyi vidékhez képest mégsem a motorozáshoz szükségeltetett bátorság. Hanem a magyar–román államhatáron való átkeléshez. A rendszeres vegzálás román részről hozzátartozott a helyi folklórhoz. Ezzel együtt Szabadi Mihály szerencsésnek mondhatja magát: ma is úgy tudja, hogy az egyetlen olyan népdalgyűjtő, akit a határon a román granicsárok a legnagyobb erőfeszítés mellett is képtelenek voltak lebuktatni.

Se odafelé, se visszafelé, egyetlenegyszer sem vették el tőle az értékes népdalanyagot tartalmazó magnót. Pedig vitt magával nagy csomagokat is. Így például szállította Erdélybe Martin György nemzetközi hírű tánctörténész akadémia küldeményét, Kallós Zoltán kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutatónak a számára idehaza megvásárolt magnetofont, avagy a Néprajzi Lexikon köteteit ismert szakembereknek.

Milyen volt az ötven évvel ezelőtti Erdély? A táj, minden külső beavatkozás ellenére még őrizte eredeti természetességét. Szabadi Mihály csodálatos emberekkel találkozott.

– Gyergyóalfalu után a Nyárád mentét is bejárhattam, mert sógorom édesapja Nyárádgálfalván volt unitárius lelkész. Ismerőseinek köszönhetően engem is mindenütt szívesen láttak a környék falvaiban. Amikor hazaérkeztem, egy hét múlva Olsvai Imre már lemezre is másolta a magnóra gyűjtött anyagokat. Így maradtak meg az utókor számára, most pedig közkinccsé váltak. Örülök annak, hogy immár bárki meghallgathatja ezeket a dalokat. S azt is nyugtázni lehet, hogy az énekesek olyan varázzsal, olyan mélységes emberséggel rendelkeznek, ami párját ritkítja. Ma is nagy boldogsággal emlékezem rájuk.

Nyolc könyve is megjelent

Szabadi Mihály Csokonai- és Bessenyei-díjas koreográfus, etnográfus és népművelő 1937. április 4-én született Sióagárdon. Az alapfokú iskolát Sióagárdon végezte, majd Szekszárdon a Garay János Gimnáziumban érettségizett. Ezután a Pécsi Tanárképző Főiskolán magyar–történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1962-től külsősként dolgozott az MTA Zenetudományi Intézet Táncosztályának. Elsősorban a Sárköz, a Duna menti települések és a bukovinai székelyek táncéletének, táncainak gyűjtésével és lejegyzésével foglalkozott. Sárköz tánc­életének összefoglaló kiadványa több alkalommal is megjelent és a tájegység iránt érdeklődők legalapvetőbb forrása.

Alapítója és huszonkét évig vezetője volt a Bartina Néptáncegyüttesnek. Koreográfusként számos gyermek- és felnőtt fesztivál díjazottja.

Az 1970-ben Szekszárdon megépült Babits Mihály Megyei Művelődési Központnak először igazgatóhelyettese, majd hosszú éveken át tudományos főmunkatársa volt. Nyugdíjasként nyolc könyvet írt a paraszti kultúráról, szülőhelye, Sióagárd múltjának meg­idézésével.