rendőrszakmai verseny

2019.05.07. 14:00

Három kategóriában hirdettek győztest

Vas megyében szervezték meg a regionális rendőrszakmai versenyt. Hat megye – Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala – rendőrei három kategóriában mérték össze erejüket a közelmúltban, Szombathelyen.

TEOL

Forrás: TMRFK

A rendőrszakmai versenyen motoros és gépkocsizó járőrök, illetve karos forgalomirányítók mutatták meg tudásukat – tette közzé a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: TMRFK

Az egyenruhásoknak KRESZ- és szakmai elméleti tesztlapot kellett kitölteniük, majd a motoros-, illetve az autós ügyességi pályán bizonyíthatták vezetéstechnikai tudásukat, a forgalomirányítók pedig egy kereszteződésben mutathatták meg, hogy ki a legügyesebb a megyéjében. A három kategória megyei legjobbjai képviselik főkapitányságukat az országos döntőn.

Fotó: TMRFK

Tolna megyét a főkapitányság forgalomellenőrzői, valamint a Paksi Autópálya Alosztály munkatársai és a Paksi Rendőrkapitányság rendőrei képviselték. A kiegyensúlyozott versenyben valamennyi egyenruhás szépen teljesített.

A tolnai rendőrök közül karos forgalomirányítás kategóriában Kincses Kitti törzsőrmester, a Paksi Autópálya Alosztály baleseti helyszínelője nem talált legyőzőre. A motorosok közül Antal István főtörzszászlós, a Forgalomellenőrző Alosztály munkatársa, míg a gépkocsizó járőrök közül Siklósi Csaba őrmester, a Paksi Autópálya Alosztály járőre nyerte meg saját kategóriáját.

Fotó: TMRFK

Ők hárman képviselik majd a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot az országos döntőben, melyet június 4-6. között rendeznek meg Martfűn.

A borítóképen balról jobbra: Jankovits Ervin rendőr zászlós, Antal István rendőr főtörzszászlós és Herbert Tamás rendőr főtörzsőrmester motoros járőrök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában