közösség

2019.06.07. 17:30

Közös családi napot tartottak

Jól sikerült, közös nyárköszöntő családi napot tartott a szekszárdi református gyülekezet és a Szekszárdi Fősővárosi Kör. A program lényege a közösségépítés volt.

Budavári Kata

Az összefogásról, a nyárról és leginkább a gyerekekről szólt a szekszárdi reformátusok és a Fősővárosi Kör családi napja, tudtuk meg Szollár Zoltántól. A kör elnöke elmondta, Kaszóné Kovács Karola református lelkész kereste meg őket ezzel a lehetőséggel, ők pedig örömmel fogadták el a meghívást. – Egymás mellett élünk, így természetes, hogy szeretnénk megismerni egymást – állítja Szollár Zoltán. Ezt dr. Kaszó Gyula vezető lelkipásztor azzal egészítette ki, alapvető céljuk, hogy ne csupán a gyülekezetben építsenek közösséget, hanem minél szélesebb körben. Ezt egyébként városi szinten egy pályázatban vállalták. A mostani eseménnyel dr. Kaszó Gyula szerint a két csoport egymás ajándékaival gazdagította egymást.

Szombaton az események részben a templomban, részben a templom kertjében zajlottak. Előbbi volt a helyszíne a lelki közösségnek, illetve a kisebb csoportos tevékenységeknek. Gyerekek és felnőttek együtt vetélkedtek, természetesen tét nélkül, illetve olyan játékokat játszottak, amelyeket jobbára az idősebbek ismernek. A rabló-pandúrral, a kalapkergetéssel az is volt a cél, hogy a kicsiket kiszakítsák a digitális világból. A felnőttek süteménnyel készültek, marhapörköltet és csülkös babalevest főztek.

A reformátusok az utóbbi években sokat tettek azért, hogy a kert méltó helyszíne legyen a családi naphoz hasonló programoknak. A közel egyhektáros, varázslatos ingatlanon a szív a templom. A kertet a Séd-patak határolja, kialakult a közösségi ház, van foci- és tollaspálya, hely a pingpong­asztalnak, illetve egyelőre kisebb játszótér is.

Nevezetes hely

A kert nagyon fontos eleme az a filagória, amely még a kétezres években épült a szekszárdi reformátusok történetének nem elhanyagolható helyszínén. Dr. Kaszó Gyula elmondta, hogy 1825-ben leégett a templom, ezért a gyülekezet onnan kiszorult. A mai filagória helyén alakítottak ki akkor egy deszkából összeácsolt teret, ahol az istentiszteleteket tartották. 1885 körül aztán még egyszer úgy adódott, hogy ezt a helyet kellett a javításra szoruló templom helyett használni. A szaletli ma is gyakorta használatban van, nyáron például a táborozók veszik jó hasznát. Nemcsak felülről nyújt védelmet az időjárás viszontagságai ellen, hiszen oldalról fák veszik körül. A kert a templommal az egykori lelkész lakkal és kántor házzal 1784-től egy helyrajzi számon szerepel, és Szekszárd egyik legnagyobb belterületi ingatlana, amelyet a gyülekezet a közösség épülésére, erősítésére használ.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában