ponthatárok

2019.07.25. 20:00

Sok diák örülhetett sikeres felvételinek

A magas ponthatár miatt a környezetkultúra alapszakra volt a legnehezebb bekerülni, a felvételi eljárás során a hallgatóknak alkalmassági vizsgát is kellett tenniük – tájékoztatta portálunkat Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karának dékánja. 

Brunner Mónika

Fotó: Löffler Péter

Nem csak a szekszárdi karra jelentkezőknek kellett akadályokkal megküzdeniük, a régióból sok tanuló célozta meg a fővárost is. Szeri Viktória szekszárdi diák az ELTE Bölcsészettudományi Karán kezd ősztől, anglisztika szakon. Angolból és németből emelt szintű nyelvvizsgát tett, így 444 ponttal jelentkezett, és jutott be az intézménybe.

– Amikor megkaptam a Felvitől a lelket felszabadító SMS-t, hogy felvettek, éppen busszal jöttem hazafele Szekszárdra, és elkezdtem sírni. Az örömkönnyek után arra gondoltam, hogy elkezdek sikítozni, végigugrálok az üléseken, és lepacsizok minden nénivel. De aztán, immár a bölcsészek bölcsességével, inkább csak felhívtam a szüleimet telefonon, és megosztottam velük az örömömet – mondta lapunknak Szeri Viktória.

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karát szintén sok tanuló választotta.

Mint Prof. Dr. Szécsi Gábor ismertette, összesen 197 hallgatót tudtak felvenni a felvételi eljárás első fordulójában. A meghirdetett képzések esetében a ponthatárok az alapszakokon 280-tól 390-ig terjedő skálán mozogtak. A legmagasabb felvételi ponthatárt (390) a környezetkultúra szak esetében állapították meg. Emellett 300 fölötti pontot kellett teljesíteniük az óvodapedagógus német nemzetiségi szakirányra, a tanító német nemzetiségi szakirányra, valamint a közösségszervezés és a szociális munka szakra jelentkezőknek. A szőlész-borász felsőoktatási szakképzésen a határ 240 pont volt.

A szekszárdi kar legnépszerűbb képzése továbbra is az óvodapedagógus alapszak. Emellett a tavalyi évhez képest többen kezdhetik meg tanulmányaikat levelezős munkarendben az óvodapedagógus és az üzleti szakoktató szakokon is.

– A hazai felsőoktatásban érzékelhető trendek figyelembe vételével összességében elégedettek lehetünk a 2019. évi felvételi eljárás eredményével – tájékoztatta lapunkat a dékán. Külön öröm, hogy néhány szakunkra a korábbi évekhez képest több hallgatót tudtunk felvenni. Nappalis munkarendben ilyen képzések például a csecsemő- és kisgyermeknevelő és a tanító alapszakok, a tanító német nemzetiség szakirány és a szőlész-borász felsőoktatási szakképzési szak. A dékán azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt években kialakított partnerségek eredményeként a karukra felvételt nyert hallgatók egy valóban hallgatóbarát és gyakorlatorientált képzési rendszerben végezhetik tanulmányaikat, és szerezhetik meg diplomájukat.

További információkat ITT találnak.

A PTE-KPVK szekszárdi karának felvételi adatai

Első fordulóban felvett hallgatók száma összesen: 197

Óvodapedagógus alapszak (nappali és levelező): 58

Csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszak (nappali és levelező): 28

Tanító alapszak: 23

Üzleti szakoktató alapszak (levelező): 18

Szociális munka alapszak, levelező (levelező): 11

Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak (levelező): 9

Óvodapedagógus német nemzetiségi szakirány (nappali és levelező): 9

Tanító német nemzetiségi szakirány (nappali): 7

Környezetkultúra alapszak: 6

Közösségszervezés alapszak (levelező): 4

Szőlész-borász felsőoktatási szakképzési szak (nappali és levelező): 24

Forrás: PTE KPVK

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában