találkozó

2019.08.16. 15:30

Visszahívják azokat, akik elszármaztak a faluból

Tolnai Népújság

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Eddigi legnagyobb rendezvényére készül Szentgálszőlőhegy, ez a 103 fős kis zsákfalu Tolna megye szívében. A faluban élők erős közösséget alkotnak. Az elmúlt években rengeteget dolgoztak a faluért. Az idei évben közösségi munkában egy kis teret alakítottak ki maguknak, ahol összegyűlhetnek, együtt lehetnek. A tér szívét pedig a több hónapon keresztül épített kemence adja.

Már a tér építése során sokat beszélgettek arról, hogy milyen jó lenne visszahívni azokat, akik elszármaztak ebből a kicsiny faluból. Olyan jó lenne újra találkozni, beszélgetni. A Szentgálszőlőhegyért Egyesület nem is várt sokáig, azonnal nekiállt az elszármazottak napja szervezésének. Így kerül sor augusztus 19-én az I. Szentgáli Elszármazottak Napjára, ahol a 10 órától kezdődő programokra mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők. Délelőtt a tér és kemence felszentelése után misével kezdődik a program, majd kemencében sült kenyérlángossal és babgulyással vendégelik meg a résztvevőket.

A nap folyamán a bátrabbak krosszmotorral, a nyugodtabbak lovas kocsin járhatják végig a falut, még a Szentgáli Kastély is megnyitásra kerül.

Délutántól hagyományőrző és kulturális műsorokat láthat az érdeklődő közönség. Este 6 órától pedig utcabál veszi kezdetét a Geri-Betli Duó, majd a Bíznisz Band jóvoltából. A rendezők sok szeretettel várnak mindenkit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában