Almanach

2019.09.02. 14:00

Friss csapolt sör, finom étel és sztárvendég várta a közönséget

Darabos Józsefné köszöntötte az augusztus 20-i nemzeti ünnep bátaapáti rendezvényén a közönséget. A polgármester – Koroknai Dalibor és Nimród kiváló harmonikafutamai után – azt is nyugtázhatta, hogy a környező településekről számos kollégája megjelent a jeles rendezvényen.

Szeri Árpád

20190819_Bátaapáti falunap_Makovics Kornél fotója_Tolnai Népújság

Fotó: Makovics Kornél

A polgármester külön is köszöntötte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, valamint Zsalakóné dr. Studer Krisztina Járási Hivatalvezetőt. Mint mondta, Szent István napja különleges helyet foglal el a nemzeti ünnepeink között.

– Ma is új korszak határán állunk – folytatta Darabos Józsefné. – A szabad, független Magyar Állam sorsa, mely csakúgy, mint az első ezredfordulón, most sem választható el Európa sorsától. Úgy tűnik, ahogy akkor, most sem más fogja megoldani a problémáinkat. Ha nem mi választunk jövőt magunknak, akkor más választ nekünk. Ne a széthúzás legyen az úr, hanem az egyetértés.

Nap, mint nap eszünkbe kellene jussanak Szent István szavai: „Tartsd mindig eszedbe, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” Hinni kell önmagunkban, maradni, akik vagyunk és nem feladni azt, ami a miénk. Legyen ez Szent István üzenet számunkra!

Ha már ünnepről van szó, azzal erősítjük összetartozásunkat, hogy nem csak a bajban és a gondban állunk egymás mellé, de megosztjuk örömünket, vidámságunkat is. Vidámságra pedig lesz lehetőség ma is.

Ezt követően Potápi Árpád mondott ünnepi beszédet. Az államtitkár egyebek mellett hangsúlyozta: nyelvünk, kultúránk, közös történelmünk és közös ünnepeink is magyarokká tesznek bennünket. Bárhol is éljünk a világban, március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án megállunk és emlékezünk szüleinkre, nagyszüleinkre, őseinkre.

Ezután Sümegi József diakónus megáldotta, Darabos Józsefné pedig megszegte az új kenyeret, melynek szeleteit a helyi Aranyfácán Néptánc Egyesület fiataljai kínálták körbe. Miután megnyílt a sörcsap, a felnőtt közönség már ezzel a habzó nedűvel is csillapíthatta szomját. A kulturális műsorok sorát a már említett Aranyfácán Néptánc Egyesület nyitotta meg, majd a délután sztárvendégeként Kiss Grófo adott nagy sikerű koncertet. Kuris Jázmin és Horváth Virág K-pop előadását követően pedig mindenkinek jól esett a finom vacsora, a vegyes pörkölt nokedlivel és savanyúsággal.

Az esti órákban a Best Street Team, majd Hauser Beáta lépett a közönség elé. Este nyolc órakor Simon Gábor zenéjére kezdődött a bál, amit tíz órakor a tűzijáték színes fényei világítottak meg.

Készül a kilátó

A településen jelenleg több beruházás is zajlik. Darabos Józsefné polgármester elmondta, hogy Bátaapáti külterületén már áll az alapja annak a közel tizennégy méter magas kilátónak, mely idén szeptember 30-ig megépül. Tart a vízrendezés is, ennek egyik fő eleme az Ady utcai – Köves patak – mederrendezése és meder burkolása, a bejárati hidak átépítése, új padka és parkolók kialakítása. A Dózsa utcai ároknál – Bátaapáti árok – terméskő falazatú térdfal építése és két híd átépítése történik meg. A munkák befejezése szeptember végére – október elejére várható, a megvalósítással a nagy esőzések miatt évek óta visszatérően tapasztalt gondok oldódnak meg.

Hírek röviden

– Az idei tatarozási pályázaton tíz lakóház nyert egyenként 230 ezer forint vissza nem térítendő összeget.

– Ez évben is 3500 forint/fő áramdíj támogatásban részesült a lakosság.

– Idén is pályázott az önkormányzat a szociális célú tüzelőanyagra.

– Az önkormányzat által ingyenesen működtetett kábel TV korszerűsítése megtörtént, a lakosság HD minőségben nézheti a műsorokat.

– A község a Magyar Falu Program keretében beadta pályázatát az óvoda felújítására. Szintén pályázik önkormányzati tulajdonú utak felújítására, eszközfejlesztésre, belterületi közterületek, valamint a temető karbantartására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában