kitüntetés

2019.09.27. 20:00

Ma is barátokként énekelnek együtt a szekszárdi kórus tagjai

Közjóért kitüntető díjat kapott Szekszárd Város Napján a „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus Egyesület. Az énekkar több, mint negyvenéves tevékenységével érdemelte ki az elismerést.

Budavári Kata

Fotó: Mártonfai Dénes

A Német Nemzetiségi Baráti Kör Kórusaként egy sváb bál előtt alakult meg 1978-ban az az énekkar, amelyet ma „Mondschein”-ként ismernek sokan. 2004 óta egyesületként működik, ám a szervezeti váltás a lényegen mit sem változtatott: a megyei német nemzetiségi dalkincset kutatja és mutatja be a csoport. A gyűjtőmunka mindazonáltal kiterjed a sváb népszokásokra, és a kórustagok fontosnak tartják az utánpótlás nevelését. Csakhogy a fiatalítás, a megújulás nagyon nehéz, mondja Mikola Péterné elnök. Még úgy is, hogy az egyesület vezetője pedagógus a szekszárdi Dienes iskolában, és a tagok itt és a Wunderland óvodában rendszeresen tartanak önkéntesként énekes foglalkozásokat, népiruha-bemutatókat, történelmi előadásokat, sőt, sváb ételeket is főznek és süteményeket sütnek közösen a gyerekekkel.

Moizes Gyuláné, aki alapító tagként 28 éves korától énekel az együttesben, elmondta, annak idején édesanyja és anyósa is erősítette az énekkart, neki pedig kisgyermekes fiatalasszonyként nem volt egyszerű megoldani, hogy részt vehessen a hétfő esti próbákon. Azt is elmesélte, hogy azért ebben az időpontban állapodtak meg annak idején, mert ezen a napon nem volt televízióadás.

A próbák a baráti társaságban kikapcsolódást, feltöltődést jelentették akkor és ma is. Igaz, most már csütörtökönként találkoznak. Moizes Gyuláné hangsúlyozta, az énekkar megalakulásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Klézli János, a helyi sváb kultúra patronálója és felesége. Gyűjtőmunkájának eredményeként sikerült régi német népviseleteket szerezni, amelyeket ma is viselnek szereplésekkor a kórustagok.

A legmeghatározóbb kórusvezető, Katharina Eicher-Müller igen fiatalon, még főiskolásként vette át a csapatot és fogott nagyon komoly gyűjtőmunkába. Azoknak a daloknak a jelentős része, amelyeket a „Mondschein” énekel, ebből a gyűjtésből származik. Az anyag feldolgozása nem mellesleg még ma is tart. Sokaknak érdekes lehet, hogy az első karnagy Kocsis Imre Antal volt, Keller Antal pedig több mint harminc éve kíséri harmonikán az énekeseket. Tevékenységét „Tolna megye németségéért” díjjal ismerték el. A jelenlegi karnagy, Molnár Márta megkapta a magyarországi német kórusvezetőknek adható Stefan Kerner-díjat.

A csapat nem kevés fellépést, évente úgy huszonötöt vállal, és minden évben megszervezi a szüreti német nemzetiségi kórustalálkozót, amelyen forgószínpad-szerűen igyekeznek a megyei német együtteseknek lehetőséget adni. A fellépők között rendre bemutatkoznak az ország különböző tájairól érkező német csoportok is.

Mikola Péterné Rosenberger Ferencnétől vette át az egyesület irányítását. Előbbitől tudtuk meg, hogy hosszú kihagyás után ismét külföldi útra készül a csoport, októberben Németországban lényegében egy kisebb turné vár a kórusra. A Duna-menti Németek Egyesülete szervezi az augsburgi és gersthofeni szerepléseket, de fellépnek Frankenthalban, Speyerben pedig hatvanperces koncertet adnak. Ez utóbbi szerepléseket a kórus egykori karnagya, Katharina Eicher-Müller szervezi. Strassbourgba is eljutnak, ahol énekelnek az Európa Parlament épületében.

Számos díjat, minősítést, kitüntetést ért el a Mondschein az évtizedek alatt

Az egyik rendszer, amelyben a szekszárdi kórus minősül, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa, röviden a Landesraté. Ezen többször érdemeltek arany fokozatot, illetve dicséretes és kitüntetéses aranyat és több országos fesztiválra is hívták őket. A másik a KÓTA, azaz a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége minősítője, amelyen szintén többször kapott az énekkar arany minősítést, de az Aranypáva fokozatot és az Aranypáva nagydíjat is megszerezték már, nem mellesleg elsőként a nemzetiségi csoportok közül. Legutolsó alkalommal Sombereken kitüntetéses aranyat kapott az énekkar.

A kórus képviseletében Mikola Péterné vette át a díjat Fotó: Mártonfai Dénes

És ha már elismerések, a kórus 2009-ben a KÓTA díját nyerte el a hagyományőrző munkáért, majd a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat „A Szekszárdi Németségért – Klézli János nívódíjat”, 2017-ben és 2018-ban két éve pedig „Szekszárd Büszkesége” 2017 díjat kapott a helyi önkormányzattól. Legutóbb Közjóért kitüntető díjat kapott Szekszárd Város Napján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában