Helyi közélet

2019.10.14. 11:30

Receptek Erdélyből, majd’ fél évezreddel ezelőtti idők ízeivel

Több száz székely szakácskönyvet kaptak nemrégiben magyar középiskolák, köztük Tolna megyeiek is. Olyan régi, hagyományos receptek találhatóak bennük, amelyek lassan feledésbe merülnek a magyar lakta területeken.

Brunner Mónika

Forrás: Beküldött kép

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége, benne az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete szeptember elején kétszáz darab, az „Erdélyi Fejedelem Udvari Főszakácsmestere, Szakács Tudomány 1580-ból” című könyvet ajándékozott a magyarországi középiskoláknak. A köteteket postán, ajánlott küldeményként juttatták el például a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolába, a Garay János Gimnáziumba, a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumba, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskolába.

– Ez a könyv valamilyen formában a magyarság múltja. Olyan régi, hagyományos receptek találhatóak benne, amelyek lassan feledésbe merülnek a magyar lakta területeken. Fontosnak tartottuk a könyv kiadását, ahogy azt is, hogy eljuttassuk tanintézményekhez, hogy az iskolások beleolvashassanak – mondta lapunknak Bándi Imre megyei elnök.

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége Magyarországon körülbelül ötszáz darabot küldött szét a kötetből, de ezen kívül a magyar egyetemeknek és középiskoláknak Erdélybe több mint százat, a Felvidékre hetvenkettőt, a Délvidékre huszonkettőt, Kárpátaljára ötvenet juttatott el.

A régi székely recepteket tartalmazó könyv báró Radvánszky Béla gyűjteményes forrásmunkája, amelyet az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke, Szekeres Sándor dolgozott át újra.

Mint ismertette, a könyvben az erdélyi fejedelmi főszakács hatszáznyolcvankilenc étel­leírást tett közzé.

Az ételek, receptek ismertetését a tehénhússal, vagy ahogy ma mondják, a marhahússal, szarvasmarhahússal kezdi, amely a magyarságnál előkelő helyen szerepelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában