Bogaras dobos járta Brazília vad ösvényeit

A dobokat kezelő Sár József a közelmúltban nem csak koncertek alkalmával járta Tolna megyét. Több kistelepülésen okozott a közönségnek borzongást, elképedést a magával hozott és bemutatott, egzotikus ízeltlábú kollekciójával. Valamennyi rovar és pók saját szerzemény, részben helyszíni gyűjtés, részben csere révén került a tulajdonába. Drávaszabolcsi múzeumában öt kontinens immár több mint ötezer ízeltlábúja tekinthető meg, természetesen preparálva és vitrinben.

– Pécsen nőttem fel, gyermekkoromban a tömbházunk mögötti, elhagyatott kertben lepkék és méhek szálldostak – idézte fel a korai éveket. – Egy közeli ablakból pedig megállás nélkül szólt az Illés együttes zenéje. Ez az egy időben ért két hatás máig meghatározza életemet. Az iskolában a biológia óra érdekelt, így lettem érettségi után kutató-preparátor a pécsi természettudományi múzeumban. Megtanultam dobolni és jelenleg is játszom három csapatban.

Rovarszeretete messze földre eljuttatta. Az 1991-es, majd 1992-es korfui és korzikai gyűjtőutak már megelőlegezték a következő év nagy kalandját: a Brazília-expedíciót. Sár József két hónap időtartamra belevethette magát São Paulo, Minas-Geras és Goias államok ízeltlábú világába. Mindhárom terület a forró égövi, és a dzsungelben bőven akadnak emberre életveszélyes, illetve komoly betegségeket terjesztő állatok.

– Én csak a szúnyogok okozta dengue-lázat kaptam el. Viszont a malária elleni védő gyógyszer mellékhatásaként károsodott a májam – meséli.

Hangyák, részlet a könyvből

„Leguggolva a fatörzs mellé, szaporán szedni kezdem üvegembe a változatos rovarságot. Néhány perc elteltével a lábszáramon, azután kissé feljebb, égető szúrásokra leszek figyelmes. Lassanként egyre több helyen érzem az igen kellemetlen marásokat. Lábam felé tekintve veszem csak észre, hogy hangyafészekben térdelek, méghozzá a tűzhangyák fészkében! Gyorsan felállva, kézzel próbálom lesöpörni a lábszáramról apró kínzóimat, de a nadrágszár alatt is jócskán akad belőlük, amit egyre több, égető csípés jelez. Fájdalmamban élesen kurjongatva, jellegzetes táncba kezdek, amelyen Ivo szemmel láthatóan jól mulat. Hangos nevetésben tör ki és mutatja, vegyem le a nadrágom, máshogyan nem szabadulok meg a hangyáktól. Nadrágom, majd boxeralsóm is ledobva, egyenként szedem le a bőrömbe maró tűzhangyákat. Ég minden marás helye, mialatt félmeztelenül állok Ivo előtt, aki még mindig dől a kacagástól. Azután elmagyarázza, a tűzhangyát errefelé »nadrágledobó hangyának« is hívják.”