elismerés

2019.11.13. 09:30

Karácsony Sándor-díjat vehetett át a fiatal szakember

Hanol Erzsébet

Fotó: Beküldött fotó

Karácsony Sándor-díjjal ismerte el a Nemzeti Művelődési Intézet Varga Dalmát, a bogyiszlói Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetőjét. Az újonnan alakított kitüntetést nemrégiben vehette át a Lakiteleki Népfőiskolán tartott szakmai konferencián.

A Karácsony Sándor-díj azoknak a fiatal szakembereknek adományozható, akik kiemelkedő eredményekkel alkalmassá teszik fejlesztő tevékenységük elterjesztését. Mint azt a méltatásban írják, Varga Dalma aktívan, elhivatottan és komoly szaktudással vesz részt a bogyiszlói művelődő, hagyományőrző közösségek támogatásában. Elkötelezett az ifjúság és az idősebbek megszólítása, a közösségi lét fontossága, valamint az egész életre kiterjedő tanulás szükségessége mellett. Számos programjával bizonyítja, hogy vidéken élni jó. A Bogyiszlói Hírlap főszerkesztője. A település legteljesebb tájékoztatására, és a közösségi művelődés adta lehetőségek széles körű megismertetésére törekszik. Munkájára a hagyományok tisztelete, a közös munka iránti elkötelezettség és a szakma szeretete a jellemző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában