Nemzeti lobogót tűzött a Déli-sarkra

Tájfutóként kezdte – könnyen érvényesült ebben a sportban, mivel sokat edzett. Tízes éveinek elején hallott valakiről, aki lefutotta a maratont, ez lenyűgözte, és nem hagyta nyugodni. Tizenhárom évesen szánta el magát, hogy ő is lefutja; persze mindenki le akarta beszélni róla. Ő azonban csak magára hallgatott, és megcsinálta: a 42,2 kilométeres távot 4 óra 22 perc alatt teljesítette.

Később sokat olvasott a hajózásról. Párjával az egyetemen évet halasztottak annak érdekében, hogy átkeljenek az óceánon, mégpedig saját tervezésű és építésű magyar óceáni evezős hajóval, váltott evezéssel. Az úton egy idő után hajnalonként már hallucinációk gyötörték, árulta el. A tenyerek elkopnak ilyenkor, a kesztyűk sem óvnak meg ettől. Ötvenegy nap alatt értek célba. A siker után visszatért az egyetemre.

2012-ben már egyedül kelt át az Atlanti-óceánon egy kenuval. Ezt a világon elsőként tette meg; mint elmondta, három-négy hónappal az út előtt azon izgult, hogy valaki be ne előzze. Magányos evezése hetvenhét napig tartott.

Első nagyobb futására 2016-ban került sor, amely már 100 kilométeres volt.

Tavaly tavasszal találta ki, hogy elindul a Déli-sarkra, és biztos volt benne, hogy el is jut oda. Környezete megint csak megpróbálta visszahúzni, de simán meg lehetett csinálni, jelentette ki. A belépő ehhez pár nap sarkvidéki kiképzés. Az illetékes logisztikusok abban bíztak, hátha attól majd kiábrándul, lehiggad, és lemond vakmerő ötletéről. Ám nem így történt.

Igaz, nem sétagalopp az utazás. A pilóta, aki az oktatásra szállította, a helikopter szélvédőjén át nem látott a fagytól. Az oktató professzionális síelőkhöz volt szokva, Rakonczay viszont itt tanult meg sílécekkel haladni. Brutális a terep, rengeteg a gleccserhasadék, mondta. Átvészelt egy nap hóviharban sátrazást is.

Először Grönlandra kellett jelentkeznie, egy hatfős nemzetközi csapatnál. Harminc napra csomagoltak élelmet, egy órát gyalogoltak, tíz percig ettek. Minden nagyon ki volt számolva grammra és kalóriára – helikopteres élelmiszer-szállítmányt kérni sportszerűtlenségnek számított volna. Még puskát is vittek magukkal, medve ellen.

A halózsák belül tiszta víz lett. Fagyási sérülések mutatkoztak rajtuk, neki a füle részint elfeketedett, és csak négy hét múlva érzékelt újra ujjai végével. Huszonkilenc nap nem fürdést követően mégsem a hotel fürdőszobájába, hanem a kisváros egyetlen kocsmájába masíroztak. A sör roppant mód hiányzott.

Hat héttel később indult az Antarktiszra. Ott nincs nagyon hóesés, a levegőben viszont kavarog a hó. Negyvenöt napra pakoltak élelmet, ő kilencvenkét kilós szánt húzott magával, kétezer-nyolcszáz méterrel a tengerszint fölött, nonstop szembeszélben cammogtak. Ez nagyon lassú haladást jelentett, amikor ő ment elöl, akkor 3,1 kilométert óránként. Több mint kilencszáz kilométeres volt az út.

Irtó nehéz volt a vége, csapattársaival elegük volt egymásból. A magyar zászlót azért kitűzte, legalábbis ideiglenesen. Kisgéppel távoztak, majd Chilébe utazott, és onnan jött haza.

Váratlanul sörhöz jutottak

Rakonczay Gábor úgy fogalmazott, a környezet, a természet jelenségei kiismerhetőek, az egyenletben az egyetlen ismeretlen az ember: vajon hogyan reagál? Fizikális határaink messzebb vannak, mint gondolnánk magunkról, állítja. Akkor voltak a leggyorsabbak, amikor ő ment elöl. Az ő lábai nem sérültek meg, és ő bizonyult a legnyugodtabbnak is. Fontos személynek számított, ugyanakkor szerinte volt két-három mellőzhető csapattag. A grönlandi csapat jobb volt, mint az antarktiszi. Grönlandi társaival két héttel az út előtt ismerkedett meg, és sűrűn eljártak kocsmázni. Az Antarktiszon viszont útközben találkoztak egy lánctalpassal, amilyen csak egyszer egy évben jár arrafelé. Amúgy havat ittak, amit szerfelett untak, a lánctalpast vezető idegenek azonban megszánták őket egy-egy doboz sörrel.

Borítókép: Sokan voltak kíváncsiak Rakonczay Gábor úti beszámolójára