2020.02.04. 19:10
Az épület őrzésére gondjuk lesz

Fotó: Mártonfai Dénes
Az októberben történt gázrobbanás károsultjainak tartott tájékoztatót a közgyűlés Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottsága kedden délután. Zaják Rita elnök elmondta, azt szeretnék megtudni, miben tudnak a lakóknak segítséget nyújtani a továbbiakban. Tolmácsolta Korcsmár István, az Alisca Bau Zrt. vezérigazgatójának üzenetét is. E szerint február végére, március elejére készülhet el a falak és a födémek helyreállítása, és adják át a területet a többi szakkivitelezőnek.
A jelenlévőknek eztán dr. Balázs Gábor, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője adott tájékoztatást a mentési munkálatokról és az azt követő tűzvizsgálati eljárásról. Annak eredményéről a lakókat tájékoztatták, nyilvánosságra azonban nem szeretnék hozni, ugyanis még rendőrségi nyomozás folyik – hangsúlyozta.
Több szakember is jelen volt, hogy válaszoljanak a lakók kérdéseire. Többeket az érdekelt, miként oldják meg az épület őrzését, azt követően, hogy az Alisca Bau levonult. Mint kiderült, már folyamatban van a feladat megoldása.