tervek

2020.02.02. 15:15

Hotellé alakítanák át a régi iskolát

Brunner Mónika

Százszobás hotelt szeretnének kialakítani a Tamási Fő utcájában található ingatlan területén, mely korábban a 2-es iskolának adott otthont. Az épület helyszíne megfelelő a szálloda kialakításához, az alapterülete majd’ hétezer-nyolcszáz négyzetméter.

A beruházás létrejöttéhez a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció elnevezésű pályázati kiírást célozták meg, amelynek egyik célja, hogy Magyarországot Közép-Európa turisztikai központjává tegyék.

– Együttműködési szándéknyilatkozatot kötöttünk a VSG Ingatlanforgalmazó Kft.-vel. A Tamási Termálfürdő közelében található épület az önkormányzat tulajdona, de nem mi pályázunk, hanem a magáncég. A pályázatuk benyújtásához a hozzájárulásunkat adtuk – mondta Porga Ferenc polgármester.

Mint ahogy a legutóbbi képviselő-testületi ülésen elhangzott, a tervezett beruházás megvalósításával egy régóta jelentkező igény teljesülne, amely a turizmuságazatban tevékenykedő vállalkozások fejlődésével és egyfajta átalakulásával is járna.

Ezek is érdekelhetik