feloszlott a helyi szervezet

2020.03.11. 09:30

Lemondott a Jobbik paksi elnöke

Hanol Erzsébet

Fotó: Molnár Gyula

Lemondott a Jobbik Magyarországért Mozgalom paksi szervezetének elnökségéről Horváth Zoltán. Ezt kedden sajtótájékoztatón jelentette be, miként azt is, hogy a tagság kimondta a helyi szervezet feloszlatását. Horváth Zoltán a Paksihirnok.hu oldalnak elmondta, hogy véleménye szerint a 2018-as választás után megújulásra lett volna szüksége a pártnak, mindenki ezt várta, azonban ez az akkori tisztújító kongresszuson megválasztott országos vezetőséggel nem valósult meg. – Az új elnökség munkájával, a szakmai és a személyi döntésekkel nem értek egyet, ezek az intézkedések nem előremutatóak, nem látom ennek mentén a fejlődés lehetőségét. Ezért nemcsak az elnöki pozícióról mondok le, hanem ki is lépek a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártból – mondta.

Horváth Zoltán – aki tavaly októberben a Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben lett a képviselő-testület tagja – arról is nyilatkozott, hogy egy ideig nem szeretne egyik pártba sem belépni, inkább a várospolitikára koncentrál. Azt is elmondta, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom paksi szervezetének hivatalosan hat tagja volt, a pártoló tagokkal együtt közel húsz fő alkotta a szervezetet, amelynek feloszlatásáról egyhangú döntést hozott a tagság.

Frissítés: Reagált a megyei igazgató

Bencze János, a Jobbik Tolna megyei regionális igazgatója közleményben reagált a paksi Jobbik-szervezet feloszlatására. Azt írta, hogy ez „Horváth Zoltán, a szervezet elnökének magánakciója volt. A Jobbik vezetése semmiféle dokumentációt, taggyűlési jegyzőkönyvet nem kapott a feloszlatásról, amiről a tagság egy része sem értesült”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában