önkormányzatok

2020.04.03. 10:30

Segítenek gyógyszer, élelmiszer beszerzésében

Szeri Árpád

Forrás: TEOL

Legyen az a világ legnagyobb országa, avagy megyénk legkisebb települése: most mindenütt a koronavírus okozta gondok adják a napi beszédtémát. Körképünkben a Völgység három településének polgármestereit arról kérdeztük, náluk miként zajlik a küzdelem a járványveszéllyel.

Bátaapáti, Krachun Szilárd: – Önkormányzatunk az összes helybeli hetven év felettit értesítette arról, hogy segítünk akár az élelmiszer, akár a gyógyszer vásárlásában. Azt is kihirdettük, hogy ügyintézés céljából lehetőleg telefonon keressenek bennünket, mármint a hivatalt. A bolt a korábbihoz képest csökkentett óraszámban tart nyitva. Aki tud, otthonról dolgozik. Kértük az időskorúaktól, hogy mint a legveszélyeztetettebb csoport tagjai, lehetőleg tartózkodjanak otthon. Bátaapáti kistelepülés, amúgy sem jellemző a csoportos mozgás, de mostanában a megszokottnál is kevesebben járnak az utcákon.

Cikó, Molnár Józsefné: – Önkormányzatunk koordinálja a gyermek- és szociális étkeztetést. Azaz, az ebédet egyik dolgozónk gépkocsival a helyszínre szállítja, úgy Cikón belül, mint Mőcsénybe és Grábócra. Az eldobható dobozba helyezett ételt munkatársunk az ellátott házának kerítésére helyezi. Az időskorúak számára bevásárolunk, szerencsére Cikón van jól ellátott élelmiszerbolt. Ugyanígy beszerezzük a gyógyszereket, ezekért Bonyhádra kell menni. Általános iskolánk bezárt, megkezdődött az otthoni, digitális oktatás, a gyermekek fegyelmezetten alkalmazkodtak az új helyzethez.

Mórágy, Glöckner Henrik: – A járványveszély sajnálatos módon településünkön is érezteti hatását. A helyi boltban egyszerre egy embernél több nem tartózkodhat, a vásárlásra tíz perc jut személyenként. Iskolánk bezárt, a tanulók otthonaikban vannak és távoktatással sajátítják el a tananyagot. A gyermekétkeztetést önkormányzatunk biztosítja az igénylők számára. Ugyancsak gondoskodunk az időskorúakról, illetve bármely más korosztály tagjáról, amennyiben egészségügyi problémái miatt nem képes ellátni saját magát. Gondnokunk egyelőre képes ellátni feladatát, de ha a rászorulók száma jelentősen megnövekedik, abban az esetben az önkormányzat dolgozói is segíteni fognak.

Borítóképünk Mórágyon készült

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában