Tűzeset és gázszivárgás

2021.02.03. 11:30

Életveszély kísért és füstté válnak a milliók

Pusztító tűz és a helytelen fűtés miatt keletkezett szén-monoxid is munkát adott az elmúlt időben a tűzoltóknak a megyében.

Szepesi László

Fotó: Mártonfai Dénes

Január első felében Szekszárdon a Bródy Sándor közben teljesen kiégett egy többszintes lakóház, a hónap végén pedig Medinán egy százhatvan négyzetméteres régi ház vált a lángok martalékává. Ugyancsak a közelmúltban Pakson a Radnóti Miklós utcában, Szekszárdon pedig a Kadarka utcában az alattomos gáz, a szén-monoxid okozott majdnem súlyos mérgezést.

Köves Péterrel, a Katasztrófavédelem Tolna Megyei Igazgatóságának sajtószóvivőjével – aki korábban maga is, mint vonulós tűzoltó, sokszor küzdött a lángokkal – arról beszélgetünk, mit kellene tenni, hogy elejét vegyük a károknak, katasztrófáknak.

Szekszárdon a Bródy közben tart még a vizsgálat, nem állapították még meg a katasztrófa okát. A szóbeszéd szerint egy karácsonyfagyertya parányi lángja indította el a mindent porrá tevő tüzet. Ha lett volna kéznél hatásos tűzoltó készülék, minimális lett volna csak a kár.

Köves Péter mondja, okozza bármi is a tüzet, kezdetben egy, mindössze hatkilós poroltóval eredményesen be lehetne avatkozni. Egy ilyen készülék abszolút alkalmas kisebb tüzek eloltására, akár szilárd anyag, folyadék vagy gáz lángjának megfékezésére.

A szén-monoxid-mérgezést elsősorban helyes fűtéssel lehet megelőzni. Okozhatja ha nem megfelelő a tüzelőanyag, a tüzelőberendezés, a füst elvezetése, például ha rossz a kémény, vagy, hogy nem szellőzik eléggé a helyiség, de oka lehet az is, ha a konyhai szagelszívó, páraelszívó, vagy szárítós mosógép szinte visszaszívja a kémény felől a füstöt. Ezért fontos a tüzelő-, fűtőberendezéseknek, s a füstelvezető rendszereknek karbantartása, felülvizsgálata.

Biztonságot a megfelelő szénmonoxid-érzékelő berendezés jelent. Pakson egy ilyen jelezte időben, hogy veszély van, a szekszárdi lakásból, ahol nem volt, két gyermeket és egy felnőttet kórházba vittek.

Köves Péter elmondta azt is, a kereskedelemben sok ilyen berendezés kapható, de nem mind megfelelő. Viszont a katasztrófavédelem internetes oldalán található egy lista arról, hogy melyek biztonságosak. Sőt az is, hogy hol lehet ilyent venni, s mennyiért. Ezek a készülékek valóban életet menthetnek.

Borítóképünk: Medinán egy régi ház vált a tűz martalékává a közelmúltban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában