Az anyakönyvvezető évfordulói, aki ismert író, újságíró is egyben

Évfordulók. A 75 éves Sas Erzsébet 1971-ben tett anyakönyvvezetői szakvizsgát, és 2001-ben ment nyugdíjba. Megemlítendő még egy dátum, akkor is, ha nem kerek: a MÚOSZ újságíró tanfolyamát 1989-ben végezte el. A képzést Ordas Iván vezette Szekszárdon. Attól kezdve, az anyakönyvvezető tollforgatóként is ismertté vált. Publikált többek között a Tolnai Népújságban, a Szekszárdi Vasárnapban, a Megyei Naplóban, a Tolnai Extrában, a Sikeres Nők Lapjában, a Képes Újságban és a Családi Lapban. Emellett tíz éven át volt egy szakmai újság, a Magyar Temetkezés főszerkesztője. Könyvei is megjelentek.

Alsónánán nőtt fel Sas Erzsébet, az ottani tanácsnál kezdte pályafutását. A megyeszékhelyre már kétgyerekes anyaként került a hetvenes évek elején.

– Az anyakönyvvezetői munkát kezdettől fogva hivatásnak tekintettem – emlékszik vissza. – Az emberélet legfontosabb eseményeivel foglalkozhattam, három évtizeden keresztül. Születés, házasságkötés, haláleset, s mellette a családi jogállás rendezése, névváltozások, hagyatéki ügyek. Ha csak az esketést nézzük: több ezer párt adtam össze.

Ennek és publikációinak, elsősorban sorozatainak (Kávéházi randevú, Randevú egy pohár bor mellett, Mindennapi apróságok stb.) köszönhetően, ma nem tud úgy végigmenni a szekszárdi főutcán, hogy ne találkozna legalább 20–30 ismerőssel. Világéletében társasági ember volt, tíz évig tevékenykedett a Segítő Kéz Női Egyesület elnökeként, mely időszakban számos jótékony akciót szerveztek. A legemlékezetesebb tettük az volt, amikor 11 millió forintot gyűjtöttek egy orvosi eszközre, mely a kórház tüdő osztályára került.

Ám a társasági ember a közelmúltban, magánéletét tekintve magára maradt. Elveszítette a férjét.

– Hosszú, boldog éveket, évtizedeket éltünk együtt – mondja –, minden örömünket, gondunkat megosztva. Az írásaimat először neki olvastam fel, dicsérni is tudott, de a szelíd kritika sem állt messze tőle. Nagyon hiányzik! A gyerekek, unokák, barátok segítenek átvészelni ezt a szomorú periódust. Vigasztalnak. Jó érzés, hogy figyelnek, számíthatok rájuk, és talán még ők is számítanak rám. Ötven éve élek Szekszárdon, s egyre jobban érzem az emberek szeretetét.

Sas Erzsébetnek hét saját kötete jelent meg: Szélben (1994), 50 éves az ÁFÉSZ (1996), Kávéházi randevú I. (1998), Lippai Tamás emlékére (2003), Kávéházi randevú II. (2004), Szembesítés (2006), Áldott gyermekkorom (2014). Van saját weboldala is, a Sastoll, ahol esküvői történeteket ad közre.

Munkásságáért megkapta többek között a Közjóért díjat (2010), Az év tolna megyei újságírója elismerést (2014), és a Magyar Köztársaság Elnökének Ezüst Érdemkeresztjét (1995) Göncz Árpádtól.