Városban hamarabb öregszik az orgona, mint falun

– Nagyon elhanyagolt állapotban volt a hangszer?

– Alaposan, aprólékosan meg kellet pucolni, az biztos – mondja Budavári Attila orgonaépítő mester, aki pécsi műhelyében végezte el munkatársaival a szekszárdi orgona felújítását. – Borzalmasan bemocskolódott a hosszú évek során. A bogárfertőzöttség is nagy volt a fa alkatrészeken. A teljesen használhatatlanná vált darabokat kicseréltük, ugyanolyan anyaggal pótolva, ami pedig menthető volt, azt vegyszeres kezelésnek vetettük alá, megölve a rovarokat, majd rendbe hoztuk, feljavítottuk, merevítettük a fát. A mintegy ezerötszáz síp-ból négyszáz-ötszáz készült fából. Ezekben sok kárt tett a szú: mindenfelé dőlt belőlük a levegő, ezért erőtlenül szóltak. A juharfa ízlett legjobban a bogárnak; azt agyon­ette.

– A fémsípokkal nem volt gond?

– Dehogynem! Jó néhány volt elgörbülve, megpiszkálva, rövidebbre vágva. Látszott, hogy nem mindig szakember nyúlt hozzájuk az elmúlt száz évben. Vissza kellett őket alakítani, kalapálni, forrasztani, megtoldani. Bődületes mennyiségű munkaóra ment rá. S közben az is kiderült, hogy jó néhány regiszter nem 130, hanem 215 éves, vagyis egy még régebbi orgonából építették át ebbe. Na, azok voltak csak igazán lepukkant állapotban!

– És a bőrözés?

– Egy idő után az is elkoszolódik, kiszárad, megrepedezik. Mindet leszedtük, lemostuk, lekapartuk, legőzöltük, majd meleg enyvezéssel visszaraktuk, a sípokra, a légrendszerre, a szélládák szelepeire. A használhatatlanokat kicseréltük: négy centi széles csíkból több száz méternyi fogyott el.

– Meddig lesz ez jó?

– A száz évvel ezelőtti bőrözések lehet, hogy kibírtak 50–60 évet, de a mostaniak valószínűleg csak 30–40-et bírnak. És nem azért, mert a juhbőr minősége rosszabb, hanem mert a levegő szennyezett, főleg a kipufogógázok miatt. Egy nagyvárosban sokkal hamarabb öregszik egy orgona, mint falun.

– A többi rész, például a billentyűzet rendben volt?

– A játszóasztal billentyűzete műanyaggal volt borítva. Most visszaalakítottuk csont borításúra, persze nem elefántcsontot, hanem marhacsontot használva. Itt-ott billentyűt is kellett cserélni, amihez ébenfára volt szükség. A regiszterhúzóknál is visszaállítottuk az eredeti állapotot, a műanyagot porcelánra cserélve. De hogy érzékeltessem a feladat egészének a nagyságát: több száz alkatrész volt ebben az orgonában megrepedve, eltörve, eldeformálódva, s mindennel hosszasan foglalkoznunk kellett. Úgyhogy a műhelymunka nagyjából fél évig tartott, az aktuális munkafázistól függően, időnkét tíz, időnként huszonöt emberrel. A műemléki rekonstrukcióknál mindig adódnak előre nem látható problémák; itt bőven adódtak. A visszaépítés is időigényes művelet. Három–hat szakember dolgozik majd Szekszárdon, hat–nyolc héten keresztül azon, hogy visszakerüljön minden a helyére, a karzatra, a két orgonaházba, és beszabályozva, hangolva átadhassuk a hangszert.

Tanulnak az egykori mesterektől

Pécsi cégvezető Budavári Attila, de van szekszárdi kötődése is. A Tolnai megyeszékhelyen végezte a kántorképzőt 1982-ben. Élnek rokonai is a városban. Közel három évtizede foglalkozik orgonaépítéssel, szakmája mestere, ötven emberrel dolgozik. Az orgonaépítésnek nagy hagyománya van Pécsen. Az Angster család tagjai nyolcvan éven keresztül, a gyár 1949-es államosításáig látták el ezekkel a templomi hangszerekkel a monarchiát. Az apa munkáját a fiai, majd az unokái folytatták. Összesen, mintegy 1300 orgonát építettek. Tolna megyébe 81 került, köztük a most felújított szekszárdi. Budavári Attila manufaktúrája is új orgonák építésével foglalkozik alapvetően – Portugáliától, Kínán át, az USA-ig szállítottak már hangszert –, de évente egy–két felújítást is vállalnak. Mert, ahogy mondja, „az tanít bennünket”!

Borítókép: Zajlanak a helyreállítási munkálatok a Béla téri templomban, Szekszárdon