Ezt biztos nem tudta az egykori tolnai selyemgyárról

Első hallásra száraz témának tűnhet egy fonalterjedelmesítő üzem története. Főleg, ha azt sem tudja az ember, mi fán terem a terjedelmesítés. Az üzemről szóló tanulmány készítője, Stein­bach Ferenc azonban a laikusok számára is tud érdekességekkel szolgálni.

Először is ott van a „szárazság” kérdése. A helyzet az, hogy a terjedelmesített fonalak épp a „nedvesség” miatt születtek meg. A II. világháború után a természetes anyagokból (pamut, gyapjú stb.) készült ruhaneműk mellett egyre nagyobb teret kaptak az olcsóbb szintetikus fonalakból (például a nejlon) készült textíliák. Ám hiába jöttek divatba, ha előbb-utóbb mindenki megtapasztalta: szinte kínszenvedés azokat hordani. A szintetikus szálakból készült anyagoknak ugyanis nem volt nedvszívó képessége, néhány perc alatt csatakosra izzadtak a viselőik.

A terjedelmesítés ezt a problémát orvosolta. A műanyag fonalakat speciális gépekkel és eljárásokkal megsodorták, közben hőkezelték. Mindennek hatására a fonal elemi szálai fellazultak, hullámossá, „terjedelmesebbé”, ezáltal pedig nedvszívóbbá váltak.

Magyarországon 1962/63-ban kezdődött a terjedelmesített fonalak előállítása, Budapesten, a Magyar Selyemipar Vállalat (MSV) egyik gyárában, a Duna Cérnázóban. Tolnán ekkor még folyt a hernyóselyemfonalak előállítása, de néhány év múlva, 1968-ban megszűnt a selyemhernyó-tenyésztés, 1971-ben pedig a selyemfonás is. A tolnai gyár vezetése viszont szeretett volna munkalehetőséget biztosítani a selyemüzem dolgozóinak is. Végül az MSV úgy döntött, hogy Tolnán is létrehoznak egy terjedelmesítőt. Amelynek vezetésével a selyemfonoda addigi vezetőjét, Steinbach Ferencet bízták meg. Ő 22 évig irányította ezt az üzemet.

A tolnai gyár indulásánál a Duna Cérnázó „levetett” gépeit kapta meg. A dolgozók betanulása is a fővárosban történt. A tolnai üzemnek a gyár területén új csarnokot építettek. Az első gép 1969 augusztusában indult el.

A tolnai üzem fénykorát nagyjából az 1970-es évek közepétől a 80-as évek végéig élte. Akkoriban nagyon sok kötöde kezdte meg a működését, rengeteg fonalra volt szükség. A legjobb években közel harminc terjedelmesítő gép üzemelt Tolnán, gépenként akár napi egy tonna fonalkapacitással. A terjedelmesítő akkor a „selyemgyár” legnagyobb üzeme volt, közel kétszáz embernek adott munkát.

Miután 1984-ben megszűnt a Duna Cérnázó, a tolnai maradt az egyetlen hazai terjedelmesítő üzem. Ám a 90-es évektől egyre kisebb igény mutatkozott a terjedelmesített fonalakra. Emiatt csökkent a termelés is, az utolsó gépet 2008 tavaszán szerelték le Tolnán.

Addigra azonban a „selyemgyár” fő profiljává már az üvegszövet-előállítás vált. A gyárat 1995-ben privatizálták, az új, német tulajdonossal pedig mindenki „jól járt”. A cég Tolnatext Bt. néven ma is remekül működik, a tulajdonos folyamatosan fejleszt. Steinbach Ferenc ezért is vélekedik úgy: bár fontos korszak volt a selyemgyár történetében a terjedelmesítő üzem, mégis jó döntés volt felhagyni a terjedelmesítéssel.

Minden benne van, amit tudni érdemes

Steinbach Ferenc tanulmányának címe Fonalterjedelmesítés a tolnai Fonógyárban. A szerző már aktív éveiben is gondolt arra, hogy egyszer majd megírja az üzem történetét az utókor számára. A konkrét elképzelés viszont az üzem indulásának 50. évfordulóján, a régi kollégákkal tartott, 2019-ben rendezett találkozón született meg benne.

A dolgozatban nemcsak az üzem története, hanem a gépek és az alkalmazott technikai eljárások részletes leírása is szerepel. A szerző néhány személyes élményét is megosztotta a tanulmányban. Munkája során minden fellelhető információt felkutatott. A rendelkezésre álló dokumentumok tanulmányozása mellett több mint húsz egykori dolgozóval is beszélgetett. A közel kilencvenezer karakter terjedelmű, archív fotókkal is illusztrált dolgozatban mondhatni minden benne van, ami a témáról tudható és tudni érdemes.

Borítóképünkön Steinbach Ferenc a volt terjedelmesítő előtt