2021.05.21. 07:00
Már hangolják a sípokat Szekszárdon
Finisbe ért a belvárosi templom orgonájának helyreállítása. Mint megírtuk, az ország legnagyobb szakcége, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra végezte a munkát. A társaság tevékenységét irányító mester, Budavári Attila, ötven alkalmazottat és tanulót foglalkoztat.
Fotó: a szerző felvétele
Főleg új orgonákat építenek – szállítottak már hangszert Portugáliától, Kínán át, az USA-ig mindenhova –, a felújítások másodlagosak, de fontosak a vállalkozás életében. Most, a szekszárdi rekonstrukcióval egy időben, Zalaegerszegen és Budapesten építenek új hangszert.
Az összeszerelés gyakorlatilag kész a tolnai megyeszékhelyen. Kezdődik a hangolás, amihez körülbelül egy hét szükséges. A feladatsor a burkolással, padlózással zárul. Összességében három hét múlva lesz ismét használható a Béla téri templom orgonája.
A munka nagyságát jellemzi, hogy sípból mintegy 1500-at kellett a felújítás után visszaépíteni (ezek egy része fém, egy része fa), a jégkrémpálca-vastagságú húzószálakból pedig körülbelül nyolcszáz méternyi fogyott el.
Borítóképünkön: Budavári Attila egy nagyobb és egy kisebb síppal