Kati néni fontosabb volt a gyermeknapnál

Éppen gyermek- és sportnap volt az iskolában, amikor ott jártunk. A fiatalok szemszögéből nézve: tanítás nélküli, számos remek elfoglaltságot felsorakoztató, vidám délelőtt. Az osztályából több diák mégis inkább azt választotta, hogy a tanárnővel marad, amíg elkészül vele az interjú. Szemlátomást büszkék voltak rá, különösen Mészáros Gergely, aki – udvariasan, de kihasználva az alkalmat – a tanári széken helyet foglalva figyelte, hogy az elhangzó kérdésekre milyen választ ad Kati néni, ahogy ők szólítják. – Mindig számíthatnak rám, és én is az osztályra, jó kis közösséget alkotunk, egymásért dolgozunk – válaszolta a díjazott mosoly kíséretében, Gergelyre nézve.

Elmondta, hogy az elsős osztályfőnöke, Takács Ernőné volt rá nagy hatással, akire a mai napig jó szívvel gondol vissza. Az ő példája, munkája volt az első motiváló erő, ami a pedagógusi hivatás felé vezető útra terelte. De nemcsak a már említett osztályfőnök, hanem valamennyi tanára meghatározó volt számára, különösen a magyar szakos pedagógusok. Általános iskolában Ékes László, középiskolában Fazekas József volt a példaképe.

A kettejük meghatározó egyénisége is szerepet játszott abban, hogy végül a magyar szakot választotta Katalin. – Az gyakorlatilag mindegy, hogy milyen irányba megy el az ember a pedagógusi hivatáson belül, az a fontos, hogy egyénisége legyen, és szeresse a gyerekeket, valamint a munkáját. Persze a folyamatos felkészülés is elengedhetetlen, hiszen egy tanár csak akkor tud igazán kibontakozni és ismeret­anyagot átadni, ha van mögötte magabiztosság és tudás – véli a kitüntetett.

Ugyanis az órai tananyagot ki kell egészíteni olvasmányokkal, a gyerekek fejlődését, világlátását, általános műveltségét gazdagító forrásokkal. Ez persze több energiát és felkészülést igényel tőle is, de az az elhivatottság és lelkesedés lendíti át a nehézségeken, ami már kisiskolásként a tanári pálya felé terelte. Ha nem mondta volna, akkor is kiolvasható volt a szavaiból, hogy el sem tudná képzelni az életét más munkakörben.

Katalin arra is büszke, hogy a korábbi tanítványaival is jó kapcsolatot ápol. Sőt, sokukkal napi, heti rendszerességgel beszélget. Vannak közöttük, akik már a 20-as, 30-as, 40-es éveikben járnak, de a kötődés azóta sem hagyott alább, éppen ellenkezőleg, erősödött.

Mint fogalmazott, ez is egy jó visszajelzés a pedagógusnak, akinek nem csupán annyi a feladata, hogy felkészítse a diákokat a következő iskolára. Az is a hivatásához tartozik, hogy egy kicsit az életre is nevelje őket.

Ez visszatérő téma a beszélgetéseik során is. Mint ahogy a közösen megélt pillanatok, emlékezetes kirándulások, táborok, mindaz a sok élmény, amit a mai napig sem felejtenek el.

Szélmalomharcot vívnak a kütyükkel

Az örömteli tapasztalatok mellett negatív témát is érintettünk a beszélgetés során. Holló Katalin úgy látja, hogy egyre nehezebb motiválni a fiatalokat az olvasásra, az ismeretanyagok bővítésére, ami egyenesen arányos a nyelvi színvonal romlásával is.

– A sok „kütyü”, amit nyomkodnak, kétségkívül színesebb és látványosabb, bár aki ráérez az ízére, annak egy diákregény is legalább olyan szórakoztató lesz, mint a mobiltelefon. Mi, pedagógusok nagyot harcolunk a digitális világgal, és mindezt úgy tesszük, hogy közben pontosan tudjuk: szükség van a tananyagot változatosabbá, érdekesebbé tevő elektronikai eszközökre is. A hangsúly az arányon van. Ezt a középutat kell óvatosan megtalálni – jegyezte meg a díjazott, akinek véleményével a tanári székben még mindig helyet foglaló Mészáros Gergely is egyetértett.