2021.06.28. 18:10
Rendhagyó volt a Múzeumok Éjszakája az Atomvárosban
Fotó: Molnár Gyula
Az Atomenergetikai Múzeum rendhagyó módon idén Utcamúzeumként jelent meg a városi múzeumnál. A programok között szerepelt hűsítő fizikakísérlet, interaktív tudáskapszula, kaleidoszkóp készítés, kézműves foglalkozások, ügyességi feladatok, koncert, sőt a múzeum különleges katonai járműveit is elhozta a rendezvényre.
A Szabadlábon a múzeum műtárgyai című játék során térkép segítségével kellett a múzeumból az utcára „szökött” műtárgyakat megtalálni, és a hozzájuk kapcsolódó kérdésekre helyesen válaszolni.
Múzeumok Éjszakája Pakson (városi múzeum)
A képtár előtti téren nyitotta meg Arató József a Fusz Mátyás, Kristóf Krisztián és Zalavári András A madarak tapsolnak, amikor felszállnak – szemlélődési példagyűjtemény című kiállítását, valamint az intézmény profiljához illeszkedő foglalkozásokon is alkothattak a kicsik és nagyok.
A Városi Múzeumban és a Paksi Képtárban az előzetesen regisztrált, védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatók tárlatvezetésen vehettek részt – a múzeumban legfeljebb tizenöten, a képtárban pedig huszonöten csoportonként –, ami a múzeum két kiállítási egységében, a Régiségtárban és az Emléktérben kosztümös tárlatvezetést jelentett.
Múzeumok Éjszakája Pakson (képtár)
Borítóképünk: A városi múzeumnál a programok között szerepelt hűsítő fizikakísérlet is.