hagyományőrzés

2021.07.19. 07:00

Kisdorogon ötödször tartották meg az aratónapot

A Kisdorogi Székely Hagyományőrző Egyesület tagjai szombaton elevenítették fel az aratás hagyományát, immáron ötödik alkalommal.

Kalmár Klaudia

20210716_Mezőgazdaság_Kisdorog_Ötödik hagyományőrző aratónap Kisdorog határában_Fotó:Mártonfai Dénes_Tolnai Népújság _MD_TN

Fotó: Mártonfai Dénes

Ugyanúgy, mint tavaly, a zivatarok idén is kisebb aggodalmat keltettek a szervezőkben, de az aratónapon végül napsütéses idő kerekedett.

– Fél tízkor gyülekeztünk a Közösségi Színtér parkolójában, ahol most kevesebben voltunk, mint tavaly. Másfél kilóméterre volt az aratás helyszíne, ezért mindenkit traktorral és autókkal szállítottunk ki a kisdorogi tanyasorra. Olyan szerencsénk volt, hogy a kezdés időpontjára a meghívott vendégeink is eljöttek Bátaszékről is és az énekkör tagjai is. Körülbelül negyven-ötven fő vett részt az eseményen. A kisgyermekektől a nagyszülőkig minden korosztály megjelent. Az asszonyok a présházakban dolgoztak, az ebédet készítették elő, a pörkölteket főzték. Nagyon jól sikerült minden, verőfényes napsütésben részesültünk. Sík területen arattunk, egy gyönyörű tájon, így a nap kiszárította végül a tarlót, úgyhogy nem voltunk nyakig sárosak. Kétszáz négyzetméteres területet kaptunk az aratásra. A zsíros kenyértől kezdve, az aratópálinkán át a sokféle finomságig volt minden, mi szem-szájnak ingere – mesélte lapunknak Illés Antal, a Kisdorogi Székely Hagyományőrző Egyesület tagja.

Elmondása szerint voltak új résztvevők is, akik nem tudták még, hogy mi az a kötélfonás, hogyan kell búzaszálból sodorni a kötelet, hogyan kell a kévét összeilleszteni, összekötni. Azok számára, akik most tanulták ezt meg, új élményt jelentett a nap. Az aratási ünnep végén a sátrakban megebédeltek énekszó kíséretével. Ahogy beszámolt, szarvas- és vadpörkölt, számtalan sütemény és hideg üdítők várták a dolgos aratókat. Ha minden jól megy, jövőre is szeretnék megszervezni ezt a programot. A nagy eső az érdeklődők többségét visszatartotta, ezért nem voltak annyian, mint tavaly, de annál jobb hangulatban telt a nap. Az eső is csak a rendezvény végén kezdett újra hullani, így nem mosta el a kisdorogi aratónapot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában