2021.07.28. 18:10
Nem kaptak választ kérdéseikre a bizottság tagjai

Fotó: Beküldött fotó
A szekszárdi közgyűlés Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottsága tegnap délutáni ülésén tárgyalta azt a napirendi pontot, amelynek címe: Mit nem tudunk a tervezett íjász világbajnokságról.
Az elmúlt évre tervezett bajnokságról, amely a járvány miatt tavaly elmaradt, két éve írt alá együttműködési megállapodást Ács Rezső polgármester és Vánky Sebastian, a Magyar Íjász Szövetség elnöke. Újabb megállapodás szerint a nyolc napon át tartó verseny alig két hét múlva kezdődik, s a szervezője a Szekszárdon élő Alexandra Manea. Ő viszont a sportbizottság ülésére nem jött el, de nem volt ott a Magyar Íjász Szövetség ukrán határ mellett lakó elnöke sem.
A bizottság tagjainak egy órás vitája során kiderült, a testületnek egyebek közt nincs információja arról sem, hogy kik biztosítják a versenyzők és kísérőik ellátását, s hogy a város ötmillió forintos támogatásán kívül a több mint félezer íjászt felvonultató világbajnokság jelent-e további anyagi terhet Szekszárdnak.
Végül a három, elutasító, megengedő illetve támogató határozati javaslat közül – többségi szavazattal – azt fogadták el, amely úgy szól: a bizottság a közelgő világbajnokság megrendezését támogatja és annak megrendezésében tevékeny szerepet vállal.
Borítóképünk illusztráció.