Nem vállalta a kemoterápiát és visszatért rettegett betegsége

– Miért nem vállalta a hagyományos kezelést?

– Amikor megtörtént az amputálás, annak a szövettani eredménye mutatta ki az agresszív rákot, illetve azt, hogy nem tovább terjedő volt, tejcsatornában megrekedt – mondja Anita. – Akkor a sebészem azt mondta, ő nem adna kemoterápiát, csak sugárkezelést. Nagyon boldog voltam. Pár napra rá kellett mennem az onkológiára. Ott ért a hideg zuhany, azt közölték, kemény kemoterápiát kell kapjak. Azt mondtam az orvosomnak: a sugárterápiát végigcsinálom, de a kemoterápiát nem szeretném. Az orvos közölte, ha a kemoterápiát nem veszem fel, a sugarat sem kaphatom meg. Kérdéseimre választ nem kaptam, magamra haragítottam az orvost, és bezárult az ajtó mögöttem. Aztán jött a koronavírus. Próbáltunk orvosokat keresni. Kerestük a sebészeket, de annyira le voltak terhelve, hogy nem tudták vállalni. Aztán egy külföldi kórházzal vettük fel a kapcsolatot. Gyógyszereket szedtem, melyek rettentő drágák voltak. Szekszárdon gyűjtést szerveztek az akkori főnökeim, a barátaim a neten árverést csináltak, hogy ki tudjuk fizetni a helyreállító műtétet, illetve a gyógyszereket. És a gyógyszerek jók voltak. Negatív eredményeim voltak. Boldog voltam. De sajnos eljött a nap, amikor anyagilag nem győztük a gyógyszereket kiváltani. Úgy gondoltam, eltelt lassan két év, negatív eredményeim vannak, nem történhet meg még egyszer ez a rémálom. De sajnos rosszul gondoltam. Miután abbahagytam a gyógyszerek szedését, három hónap után megtörtént a baj.

– Hogyan telt az elmúlt egy év?

– Az elmúlt év gyakorlatilag magánvizsgálatokkal telt. Három havonta jártam mellultrahangra, vérvételre, tumormárkeres vérvételre, röntgenre. Dolgoztam. Munkahelyet váltottam, egy borászat wellnessrészlegének vezetője lettem. Nagyon jó főnökeim vannak, fantasztikus kollégákkal. Éltem, boldog voltam. Mindig bennem volt a félsz, mi lesz, ha ismét valami baj lesz az egészségemmel. De mindig elhessegettem a gondolatot. Próbáltam minél több időt a családommal tölteni.

– Hogyan vette észre, hogy kiújult a betegsége?

– Fájdalmaim lettek a bordámon. Először enyhék, majd ahogy teltek a hetek, egyre erősebbek. Viszonylag jól bírom a fájdalmat, de a végén sírtam, annyira fájt az oldalam. Van egy kedves orvos ismerősöm, illetve egy röntgenes hölgy, akik a szárnyaik alá vettek. Az asztalra csaptak, és azt mondták, elég volt. Másnap voltam röntgenvizsgálaton, sajnos már az az eredmény sem volt jó, de nem volt egyértelmű. Láttak a bordán valamit. Ezután CT-vizsgálatra küldtek, pár napra rá már ott ültem a CT előtt a röntgenes hölggyel. Mert ő ott ült velem, és fogta a kezem. Annyira jólesett. Az az eredmény volt a rémálom. Vese-, máj- és csontáttét lehetséges diagnózissal. Összetörtem, lelkileg, testileg, fizikailag. Felvettük az onkológus orvosokkal a kapcsolatot. Nagyon kedvesen, emberségesen fogadtak. Minden kérdésemre választ kaptam, de Pet CT-re még el kellett menjek. A vérképem katasztrofális lett. És a Pet CT megerősítette a legnagyobb félelmem. Ismét mellrák, de már vesében, májban és csontban is áttétet produkált. Korai szakaszban. Egy világ dőlt össze bennem. Csak ültem és megszólalni sem tudtam. A gyerekeim előtt nem mertem sírni, és csak annyit kérdeztem magamtól, vajon mennyi időm van még hátra.

– Milyen kezeléseket kap most?

– Felvettem a kemoterápiát. Hat kezelést jeleztek, ami lehet több is, ez attól függ, miként viselkedik a szervezetem. Háromhetente kapok kezelést. Fantasztikus ápolók és orvosok foglalkoznak velem. Mindig olyan légkört biztosítanak, ami nyugalmat ad. Az onkológus orvosaim minden kérdésemre választ adnak, megnyugtatnak. Telefonon bármikor el tudom érni őket. A vérképem nagyon sokat javult. Jól reagálok a kezelésekre. Szigorúan betartom az orvosi utasításokat. És ki kell, hogy mondjam, segít a kemoterápia. Be kell valljam, jobb lett volna két évvel ezelőtt felvenni. Már túl lennék rajta.

– Anita, miért osztja meg a történetét az olvasókkal?

– Mert sok ember segített a pénzgyűjtésnél. Sokan írnak is. Úgy gondolom, ha látják a cikket, tudni fogják, hogy ez nekik is szól. Hálás vagyok nekik, és nagyon szeretem őket. És rengeteg ember van, aki a sorstársam. Ezzel üzenni szeretnék. Igenis vállalni kell a kemoterápiát, ha csak az a megoldás. Nagyon fontos a szűrővizsgálat. Komolyan kell venni. Nagyon komolyan. Egy életünk van. Olyan gyorsan megvan a baj.

A kemoterápia kemény dolog

Hogy miként viselem? A kemoterápia hete borzalmas. Nem tudok fent lenni, nagyon elgyengülök. Remeg minden porcikám. Elment az ízérzékelésem, ami borzalmas. A legrosszabb az volt, amikor kihullott a hajam. Zokogtam. A nagy lányom vágta le nullás géppel. Nyilván tudtam, hogy ez lesz, de amikor az ember ezt átéli, borzalmas. Emlékszem, amikor először láttak meg a gyermekeim kopaszon, szegények nem tudták, mi történt velem. A kezelés miatt vannak hullámvölgyeim. Van, amikor egész nap sírok, máskor fel akarom adni. Annyira fáj mindenem, hogy azt mondom, bárcsak meghalnék. Sajnos ezt a családom velem éli meg. Szüleim folyamatosan jönnek, amikor magam alatt vagyok, segítenek, amiben tudnak. A családom mellettem van. A férjem segít nagyon sok mindenben, és próbál lelket önteni belém. Aztán egy hét után kezdődik a felerősödés. És a következő két hétben jól vagyok. Normális életet élek. Bemegyek a munkahelyre. Akkor annyira hálás és boldog vagyok.

Korábbi írásaink:

Optimista maradt, és hisz a gyógyulásban

A legdurvább drámába kerültem, és én játszottam a főszerepet