PTE KPVK

2021.11.21. 13:30

Hátrányos helyzetű gyerekek segítéséről szólt a konferencia

Szepesi László

Fotó: Makovics Kornél

A hátrányos helyzetű gyerekek segítéséről szóltak az előadások, beszámolók Szekszárdon, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán. A Szociális Tanulmányok Tanszék rendezte konferencián azok istápolásáról beszéltek, akik szegregátumban élnek, állami gondozottak, vagy otthon, a családtól nem kapják meg a tanulást, a fejlődést lehetővé tevő segítséget.

Az egész napos tanácskozáson, amelynek házigazdája dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető professzor volt, három témakört öleltek fel az előadások. Egyik a közoktatási intézményekben folyó hátránykezelés volt, mert a szociális munka fontos része az óvodai és iskolai segítés. Másik témakör a tanodarendszernek a hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek iskolai oktatását segítő tevékenysége volt. Ott a résztvevők egyedi segítséget kapnak a hátrány ledolgozásához. Ezt kezdetben civil szervezetek végezték, s mert sikeres volt, ma már az iskolák működtetik, kiegészítő szolgáltatásként, ezzel főleg a roma családokban élő tanulók felzárkóztatását segítik.

A tanácskozás harmadik szakaszában a váci Apor Vilmos főiskolán szociálpedagógiai képzéssel foglalkozó szakemberek beszéltek munkájukról, s bemutatták szakmai folyóiratukat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában