Egyedi sztorikat mesélnek a szekszárdi pincék

Azt hiszem, szeptember derekán jártunk, amikor túl voltunk már a szüreti fesztiválon, és egy szusszanásnyi időre elgondolkoztam, mi legyen a következő célkitűzés. Robit szimplán megkérdeztem: nem írunk-e egy könyvet a borászokról? Azonnal rávágta, hogy igen. Valahogy így kezdődött – idézte fel a Pincemesék című könyv létrejöttének első pillanatait Szabó Berni, aki Tóth Róberttel szerkesztette a művet, Várnagy Balázs pedig borleírásokkal járult hozzá a hétfőn bemutatott egyedi kötethez, amelyet egy sajtótájékoztatóval egybekötött, jó hangulatú beszélgetésen ismerhettek meg az érdeklődők a szekszárdi Gyűszűbirtokon. Mint az a szerzőpáros két tagjától (Várnagy Balázs nem tudott jelen lenni az eseményen) elhangzott: a könyv első kötete összesen 16 pince, illetve – mint érdekességet, amely a borhoz itt, a megyeszékhelyen éppúgy kapcsolódik – Czirok Róbert vinorell-művész történetét meséli el.

Visszakanyarodva az előzményekhez, Berni a Pécsi Borozó című szaklapban publikált mintegy 8 évig, a téma így adott volt, azaz: a bor, a borászok, a jó sztorik. Mivel időközben sok pincészetet – főképp szekszárdiakat – ismerhetett meg közelebbről, úgy gondolta, hogy érdemes lenne egyszer egy könyvet is kiadni, amely csokorba szedi az írásait. – De egy ekkora munkát egyrészt egyedül nem lehet felvállalni, másrészt szeretünk együtt dolgozni Robival, és nagyon jó csapat vagyunk – fogalmazott a borszakértő, szőlész-borász mérnökasszisztens.

 – Ha a munkamegosztást vesszük: mindenki egyaránt írt és véleményezte, szerkesztette a másik feladatait. Én úgy fogalmaznék, hogy főként Berni írt arról, ami valós, tehát: tények, adatok, a történetek íve és váza. Én pedig egy kissé emocionálisan közelítettem, próbáltam belehelyezni magamat az olvasó szemszögébe – tette világossá a szerzői kör nem borász, hanem politika- és közigazgatástudományi végzettségű tagja, szekszárdi lokálpatrióta. Szeretjük a kihívásokat – folytatta Tóth Róbert. Hozzá is vagyunk szokva, hogy ad hoc feladatokat oldjunk meg – legyen szó munkahelyről vagy magánéletről. Ezt a 256 oldalt durván két hónap alatt hoztuk össze. S emellett ugye dolgoztunk, és folyamatosan egyeztettünk a pincészetekkel, a közreműködőkkel, támogatókkal – tényleg szinte éjt nappallá téve dolgoztunk.

Azt mondta, bár Szekszárd több mint jó bor, mégis, ő szeret leragadni egy kicsit ebben a dimenzióban. Meglátásuk szerint adtak valamit a városnak, hiszen ezzel a könyvvel igyekeznek jó hírét vinni, népszerűsíteni. – Nagyon örültünk annak, hogy Ács Rezső polgármester úr vállalta a kötet fővédnökségét. Bősz Adrián szintén mellénk állt, ez pedig éppolyan fontos volt. A borvidék elnökének védnökségével született a könyvünk. Egyébként a védnökök elő- illetve utószavai olvashatóak a Pincemesékben – lapozott bele a kötetbe Tóth Róbert, aki Ács Rezső és Bősz Adrián mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatóként, mecénásként (Alisca-Mag Kft., Alisca Bau Zrt., Donautica Étterem és Hotel, Ferropatent Zrt., Tarr Kft.) vagy éppen a grafikai, fotózási munkában vállaltak szerepet.

Eldöntött tény, hogy lesz folytatása a kötetnek

A fotók legfőképpen Kovács Viktor látásmódját tükrözik – a legtöbb képet ő készítette. Rajta kívül még Ruip Gergőt, Kiss Albertet és Wágner Évát emelték ki. – Vincze Dávid professzionalitásának köszönhetjük mind az arculatot, mind pedig azt, hogy minden kivitelezéssel kapcsolatos közreműködő munkát magára vállalt. Ez felbecsülhetetlen segítség. A végére hagytam társszerzőnket, Várnagy Balázst, aki a szakértelmével segített abban, hogy a borleírások elkészüljenek – hangsúlyozta Szabó Berni, aki arra a kérdésre, hogy lesz-e folytatása a kötetnek azt felelte: mindenképpen, ugyanis azt szeretnék, hogy egy átfogó mű készüljön a borvidékről. Még legalább ennyi pincészet belefér a következő kötetbe, aztán majd meglátják. Nem különböztettek meg senkit – kicsi és nagy borász vegyesen szerepelnek az első, és majd a második kötetben is – tette hozzá.