Nagy erőkkel támad a vírus, berobbant a járvány megyénkben is

Berobbant a járvány Tolna megyében is, és még nem értük el a platót, mondta dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos. A tesztelések fele pozitív eredménnyel zárul. Nagyon sok a fertőzöttek között az, aki eddig egyetlen oltást sem kapott, illetve egy oltásnál megállt, mert jobban félt az oltástól, mint a vírustól.

Mauthner Ilona

Dr. Kovács Klára Fotó: Mártonfai Dénes

Dr. Kovács Klára Fotó: Mártonfai Dénes

Másfél évvel a koronavírus megjelenése után, tíz hónapja tartó védőoltással való immunizálás mellett a vírus nagyobb erővel támad, mint valaha. Sajnos globálisan nem sikerült féken tartani a koronavírust és egyre újabb és jobb terjedési képességgel rendelkező variánsok bukkannak fel, mondta dr. Kovács Klára, bátaszéki háziorvos. A kialakult helyzetben, amiben az átoltottság közel sem teljes, az a legnagyobb kérdés, a vírus milyen károkat fog okozni az igen rossz általános egészségügyi állapotú magyar embereken. Csak találgatások vannak arra nézve, mennyien halnak meg és mennyi lesz a maradandó egészségkárosodás.

– A napi rutin része a tesztelés az oltott és oltatlan légúti panaszosnak és a fejfájósnak, a hasmenésesnek, a súlyát vesztőnek, a gyengének, a szédülősnek és minden lázasnak tesztet csinálok, írta naplójában dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos.

Jönnek a betegek családtagjai és jönnek a munkatársak. Sajnos vegyes az eredmény. Nincs szekcsői kalács, mert karanténban van a pék. Nincs sütemény és rozsos kenyér, mert a betegség Decsen is felütötte a fejét. Egy covidos fiatal betegem állapota gyorsan romlott, reggel még folyamatosan beszélt arról, hogy milyen volt az éjszakája, délután köhögés szakította szét a szavait. Majd elhangzott a típusos mondat: „úgy érzem, mintha ülnének a mellkasomon. Fáj a légvétel.” Szerencsére nem halogatta a segítségkérést, mert már hallotta, hogy ebben a hullámban az állapotromlás ijesztően gyors. Kórházban hatékony terápiával a folyamatot meg tudták állítani.

– Jelenleg négy betegem van covid osztályon, 30-40 év közötti mindenki. Egyikük beteg volt a második hullám ideje alatt is, a másik három szerencsére kétszer oltott. Jók az eredményeik. Kisebb kétoldali vírusos tüdőgyulladása van mindegyiknek. Lázasak, gyengék „ülnek a mellkasukon” és folyamatosan köhögnek. Telefonon beszéltem egyikükkel és az ötágyas szobában a háttérből ijesztő hangok szűrődtek be. Mint mondták, a szobában a betegek gyorsan cserélődtek, ketten kerültek intenzívre 24 óra alatt. Ők oltatlanok voltak. A fájdalom nem hagyja pihenni a beteget és szenvedéstől, félelemtől nyögdécselnek. A többség oltatlan, illetve egy oltásnál megállt, mert jobban félt az oltástól, mint a vírustól. Sajnos, mi oltottak sem vagyunk teljes biztonságban, de az biztos, hogy három oltással felvértezve enyhe betegségként vészeljük át a kórt.

– Negyven körüli férfi, fél évvel a koronavírus fertőzés után, alkalmassági vizsgálatra jött. Hat hónap kellett, hogy megtanuljon együtt élni a tüdejét érintő folyamattal. Elmesélte, hogy légzési rehabilitáción vett részt. Olyan gyakorlatokat végzett, mint amit a színészeknek tanítanak. Egy levegővel a következőt kell mindig tovább és tovább mondani: „nem egy, nem kettő, nem három, nem négy.” Először háromig tartott a sor és a nem 21 kimondásával fejeződött be a féléves gyakorlás. Ez a rehabilitáció is azt bizonyítja, hogy nincs lehetetlen, az emberen, emberben minden fejleszthető. Sajnos teljesen nem gyógyult meg, de a működés helyreállt. A léghólyagok közti válaszfalak megvastagodtak, kötőszövetes átalakulás történt. Ez örökös. A légzőgyakorlattal újra tud megfelelő lendülettel és megfelelő hangerővel beszélni. Mi a további feladat? A megmaradt tüdőt meg kell védeni, portól, gőztől, gáztól és a vírusoktól. A héten felvette a harmadik oltását.

Változott a vírus, és az oltottak és a szabad mozgás miatt más a negyedik hullám, mint a megelőző hullámok. Ezek ismeretében természetes, hogy változtak az elkülönítés szabályai. Eddig a karantén a tünetek megjelenésétől tartott 10 napig, most a pozitív mintavétel napjával indul csak a 10 nap.

Megmaradt a megszűnési kritérium, miszerint a beteg legalább három napja panasz és tünetmentes kell, hogy legyen. A karantén nem szűnik meg automatikusan, hanem a háziorvosnak kell a páciens kijelenteni a fertőzőbeteg nyilvántartásból.

– Több betegem kórlefolyása során utólag vált világossá, hogy koronás volt, atípusos légúti panaszokkal jelentkezett a kétszer oltott páciensem. Negatív gyorsteszt után tüneti terápiával küldtem haza. Négy napig magas láza volt, nem tudott felkelni, nem tudott enni. Kontroll vizsgálatkor még nagyon gyenge volt. Megkértem a PCR-t, ami igazolta a jelenleg zajló fertőzést. A gyorsteszt nem elég érzékeny, aki nagyon vacakul van, az koronás, nem másik vírusa van.

Az oltottak már időben távol vannak a második oltás felvételétől és abban a hamis biztonságban élnek, hogy ők védettek. Az idő múlásával azonban csökken a védettség. Rendszeresen megtörténik, hogy a harmadik oltásra bejelentkező lemondja az oltást, mert beteg lett. A praxisban egy héten belül beoltunk minden oltásra jelentkezőt. Hónapok óta, naponta 12-18 oltást adunk be. Mintha a harmadik oltással, egy gondolatnyival elkéstünk volna.

Hisztériás anyuka

Sorba ülnek az ügyeleten a köhögő gyerekekkel. Jellemzően már beszéltek a gyerekorvossal, aki a szülők elmondása szerint tüneti terápiát javasolt vagy írt fel. A dolog természete szerint estére romlik a betegek állapota, ezért elhangzik a szokásos mondat: „nem merek az éjszakának nekimenni, és eljöttünk az ügyeletre.” Egyébként ez az a mondat, amitől este tízkor minden ügyeletes orvos nagyon ideges lesz. Rendszerint tesztelek, és vegyes az eredmény. Egy koronavírusra pozitív kisfiú anyukája őrült patáliát csapott, amikor kimondtam, hogy koronás a gyerek. Kiabált velem, hogy ne hazudjak.

Nincs koronavírus, nincs járvány, ezt csak kitalálják”. Fölkapta a gyereket majd angolosan távozott, nem hallgatott végig. Valószínűleg úgysem hitte volna el, amit mondtam volna, legalább nem pazaroltam rá több időt. Túl a napi ötvenedik betegvizsgálaton, már nincs erőm a vírustagadók meggyőzésére. Természetesen karantén lett a vége, mert a tények tagadása az alaphelyzetet nem változtatja meg, a tagadás ellenére a vírus szaporodik és fertőz. A megváltozott helyzetben, megváltozott idegállapotban levő páciensek és családtagjaik próbára teszik az ellátó türelmét.

A koronavírusról Tolna megyében

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik