Közgyűlés

2021.12.09. 17:30

Nem születtek döntések a mai közgyűlésen

Ma délelőtt megkezdődött Szekszárd Város Közgyűlésének az Éljen Szekszárd frakció indítványozására összehívott rendkívüli ülése, majd pár perc múlva két ÉSZ-es képviselő távozása miatt az határozatképtelenné vált, s döntések nélkül véget is ért.

Szepesi László

Fotó: Mártonfai Dénes

Ma délelőtt tízkor Gyurkovics János alpolgármester megnyitotta a tanácskozást. Ezt követően ügyrendi kérdésben szót kért Murvai Árpád az Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke, az Éljen Szekszárd frakció tagja. Arról beszélt, nem tartja szabályszerűnek a közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, kifogásolta, hogy az ülésre szóló meghívóban sok olyan előterjesztés szerepel, amelynek napirendre felvételét a polgármester nem javasolja. Ezt követően elmondta, szeretné, ha tárgyalnák azt az előterjesztést, amelyek az önkormányzat intézményeiben és a hivatalban dolgozók idei munkájának elismeréséről, illetve a szociális tűzifa beszerzéséről szólnak.

Ezt követően megköszönte, hogy szót kapott, majd mindenki megdöbbenésére felállt, vette kabátját, s távozott. Őt követte az ülésre eljött másik ÉSZ-es képviselő, Faragó Zsolt is. Emiatt, mert így már nem volt meg a képviselők döntéshozatalhoz szükséges száma, az ülés határozatképtelenné vált.

Még Murvai Árpád felszólalása alatt nyomta meg a szót kérek gombot dr. Gábor Ferenc jegyző, hogy válaszoljon a meghívóval kapcsolatos kifogásokra. Mikor szót kapott, már nem volt a teremben Murvai képviselő, ezért azzal kezdte, nem érti, miért kérte, hogy a képviselőtestület tárgyalja az említett előterjesztéseket, ha tudta, úgy is el fog menni. A meghívón szereplő napirenddel kapcsolatban pedig elmondta, azon azok a témák szerepeltek, amelyeket a rendkívüli közgyűlés összehívását indítványozó Éljen Szekszárd frakció kért, s Ács Rezső polgármester azokat nem javasolta előterjeszteni, amelyekkel kapcsolatban már hoztak korábban döntést.  

A meghiúsult ülést követően Máté Péter, a közgyűlés Fidesz frakciójának elnöke elmondta, nem érti, a másik frakció tagjai közül miért csak Murvai és Faragó képviselő jött el az egyébként általuk indítványozott ülésre. Azt pedig, hogy ők is távoztak, s ezzel határozatképtelenné tették a tanácskozást, csupán politikai zavarkeltésnek tartja. Azt mutatja, hogy nem a város érdekében dolgoznak, csupán a szereplés érdekli őket. Mert kellett volna tárgyalni a kerékpár-pálya építéséről – folytatta –, a pályázat beadási határideje ugyanis egy jó hét múlva lejár. A Murvai képviselő vezette Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottság tárgyalt is erről, s találtak ugyan helyszínt, de ott az UFC és női focis egyesületük 200 milliós lehívott TAO forrással rendelkezik egy pályafelújításra, így az nem jó. Azért is jó lett volna, ha a közgyűlés tárgyalja, mert a Fidesz frakció kompromisszumos javaslattal érkezett, egy másik területet javasolva, amelyet egyeztettek is a sportolókkal, s így ezen az ülésen lehetett volna erről dönteni. Most ez is elmaradt.

Gábor Ferenc jegyző a sajtónak elmondta, a polgármester döntése alapján viszont mindenképp beadják a pályázatot, és utólag kérik a közgyűlés jóváhagyását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában