Jótékonyság

2021.12.08. 19:10

Sok doboz karácsonyi ajándék gyűlt össze

Megtelt egy jókora furgon a Tolna Megyei Kormányhivatal és a Szekszárdi Járási Hivatal dolgozóinak ajándékaival, amelyeket a Szent Erzsébet Caritas Alapítványnak adtak át.

Szepesi László

A Tolna Megyei Kormányhivatal előtti téren a sok-sok dobozt raktak egy autóba, s közben a hivatalban egy kis ünnepség volt, ahol dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott jelképesen átadott egy csomagot Kálóczi Andreának és Kovács Jánosnénak az alapítvány elnökének.

– Ez már sokadik ilyen találkozás – mondta Horváth Kálmán. A kormányhivatal megalakulása, azaz 2011 óta hagyomány, hogy ilyenkor karácsony táján adományokat gyűjtenek. Egyébként sok megyei karitatív szervezettel vannak kapcsolatban egész évben, akiket felvilágosítással, tevékenységi körükbe tartozó jogi segítségnyújtással is szolgálnak.

A két hivatal dolgozóinak ajándékait mintegy szervezett módon juttatják el advent idején azoknak, akiknek ez segítséget jelent, örömet okoz, s erre a Szent Erzsébet Caritas Alapítványt kérték fel. Az ajándékozás öröm – mondta a kormánymegbízott –, lelki élményt jelent az adakozóknak, aki erre időt, pénzt fordítanak, s jelzés az ajándékozottaknak is, hogy gondolnak, figyelnek rájuk. Az ajándékátadás nem az egyetlen ilyen esemény részükről, pénteken Decsen a Szülők a Gyermekekért Alapítványnak lesz évzárója, oda a kormányhivatal dolgozói és barátaik pénzt, s a gyerekeknek édességet visznek.

– Az ajándékokkal elvisszük a hírt a szekszárdi, Szekszárd környékén élő időseknek, hajléktalanoknak, félig hajléktalanoknak, nagycsaládosoknak, hogy nincsenek egyedül. Azoknak, akiknek néha a napi betevő előteremtése is gondot okoz, mondta Kálóczi Andrea. Év közben is segítjük őket élelmiszerrel, de ez a karácsonyi ajándék, az adományozók jóvoltából bővebb, édesség, könyv, játék is van benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában