Mindennapossá váltak a bicskázások Szekszárdon

– Szekszárd életében fordulópont volt megyeszékhellyé választása 1779-ben, majd a tragikus tűzvész 1794-ben, amelyek új lehetőségeket is kínáltak a mezőváros fejlődéséhez. Ettől kezdve az első világháborúig nemcsak a rendezett tanácsú város ranggal (1905), de látványban is szembetűnő fejlődés ment végbe a településen. A megyeszékhely, Szekszárd hivatalai, intézményei értelmiségieket foglalkoztattak, akik társaságokat, klubokat alakítottak, például kaszinót, olvasókört és dalárdát. 

Közösségi célokra kezdeményeztek gyűjtést, így készülhetett el Garay János és Bezerédj István szobra. Az itt élők jótékonykodtak, amire nagy szükség volt a több száz családot érintő ínséges időkben. Rászoruló iskolások kaptak téli ruhát, börtönből szabadultak támogatást egy új élet kezdéséhez. A hagyományos gazdálkodást, szőlőművelést folytató szekszárdiak szintén megalakították a maguk szakmai, kulturális, jótékonykodó, sport- és vallási közösségeit. 

Előfordultak duhajkodások, bűnügyek is, a korabeli újságok szerint mindennapossá vált bicskázások. Mindezzel együtt szeretni való várossá fejlődött az iparosításban elmaradott Szekszárd. Akkori gyarapodására példa a vasút, a sétakert, a szálloda, a gimnázium, a múzeum, a villanyvilágítás, a fürdő, aztán a kövezett utak, járdák, vízvezeték és néhány áruház és kereskedés. „Van védelmezhető örökségünk, vigyázzunk rá!” – hívta fel a figyelmet az előadó.