Jelentkezés

2022.07.12. 11:30

Tanulási lehetőséget, karriert is kínál a honvédség

Elsősorban a felsőoktatásba jelentkezett, de felvételt nem nyert fiataloknak szól a Magyar Honvédség felhívása. Olyan lehetőséget kínálnak, ami nem csak új ismereteket, hanem a felvételihez, a továbbtanuláshoz 16, 32, esetleg 64 plusz pontot is ad, s emellett stabil kereseti lehetőséget, megélhetést is biztosít.

Szepesi László

Már csak néhány nap és kihirdetik a pontszámokat, kiderül, hogy mennyivel lehet a kívánt egyetemen vagy főiskolán szeptembertől folytatni a tanulást. Mint minden évben, idén is lesznek jó néhányan, akiknek még tovább kell gyűjteni a pontokat. Nekik ezalatt tanulni is, dolgozni is kell, mert már a középiskolának vége, megélhetést, munkát célszerű keresni.

Ebben segít, kínál lehetőséget a honvédség, mégpedig olyant, ami nem csak új ismereteket ad, hanem a felvételihez, a továbbtanuláshoz 16, 32, esetleg 64 plusz pontot is. A felhívás szerint ez önkéntes katonai szolgálat, amely kettő, és további négy hónapból áll. Akik jelentkeznek, átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzésen vehetnek részt, amely emellett stabil kereseti lehetőséget, megélhetést is biztosít.

Az első két hónap alatt a résztvevők havi bruttó 200 ezer forintot kapnak, emellett ellátást, utazási költségtérítést, esetleg szociális támogatást, vásárlási kedvezményeket is. A második négy hónapban, ha vállalják, szaknyelven szólva műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatódik a kiképzés, és akkor már 260 ezer forintra emelkedik a havi juttatás. Ekkor lehet, hogy helyőrséget kell váltani, s laktanyában kapnak elhelyezést. 

A jelentkezők különleges felkészítési foglalkozásokon is részt vehetnek, mint az ejtőernyős, búvár, vagy speciális lövészképzés, elsajátíthatják különleges katonai járművek, harcjárművek, munkagépek vezetését, ezek kezeléséhez szükséges ismereteket. Mindez önkéntes alapon történik, és fel lehet a szerződést bontani. A program rugalmas: bármikor megszakítható, de újabb hat hónappal meg is lehet hosszabbítani. Aki pedig több évig katonaként szolgálna, dönthet a szerződéses, a műveleti tartalékos vagy a területvédelmi tartalékos szolgálati formák mellett.

Képünk illusztráció (Forrás: MH)

Bár a felhívás elsősorban a felsőoktatásba jelentkezett, de felvételt nem nyert fiataloknak szól, az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti férfi és nő, aki magyar állampolgár, elvégezte az általános iskola nyolc osztályát, büntetlen előéletű és az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton megfelel.

A szeptember 5-én induló kiképzések a tervek szerint az ország valamennyi megyéjében és Budapesten is megkezdődnek. Jelentkezni legkésőbb augusztus 15-ig lehet a megyeszékhelyek toborzóirodáiban, az iranyasereg.hu oldalon, vagy az [email protected] e-mail címen. A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 8. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda Szekszárdon, a Bezerédj utca 29-31. szám alatt található.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában