Ötven éve végzett az első pék osztály az 505-ös iskolában

Utoljára három éve találkoztak azok a régi diákok, akik Szekszárdon az első pék osztályba jártak. Az akkori 505-ös szakiskola adott helyet a kaposvári élelmiszeripari szakiskola kihelyezett tagozatának, 1972-ben 32 péktanuló végzett itt. 

– Ebből a létszámból végül öten maradtunk, akik pékként is fejezték be a munkás életüket nyugdíjas korukig, mondta Kászpári Károly. A volt péktanulók közül tízen már nem élnek, néhányan pedig életük során pályát módosítottak. 

A mostani találkozón – hozzátartozókkal együtt – huszonheten voltak. Végül is mindegy ki, mikor hagyta el a szakmáját, a közös bennük az volt, hogy átlagon felül tisztelték a kenyér illatát, a kemence melegét, mondták a megjelentek. A megye különböző településeiről érkeztek a pékek a találkozóra a tengelici faluházba. A vacsorát is ők maguk készítették a helyi kemencében, karajt, kolbászt, csirkecombot sütöttek, hozzá salátát kínáltak, de volt több torta is. A vendéglátó pedig egy különleges kenyeret is sütött, ahogy ő mondta, bibliai kenyeret. Olyan alapanyagokat használt, amit a Biblia is megemlít, árpát, búzát, mézet, sót, innen az elnevezés. Ettek, ittak, közben sokat beszélgettek. 

Sokat változott a technológia, a körülmények. Az egykori osztálytársak közül ketten voltak, akik önálló vállalkozásba – saját pékségbe – is belefogtak. Egyikük Kászpári Károly, a másik „diák” pedig Felcsúton nyitott üzletet. Itt még Orbán Viktort is kiszolgálta, amikor betért hozzá. 

– Nagyon nehéz ez a szakma, főleg egy önálló vállalkozásban – mondta Kászpári Károly. – Most vasárnap van, délelőtt tíz óra, de egy óra múlva megyek, készítem a kovászt, a feleségem meg bekeveri a süteményeket, hogy hétfőn hajnalban friss termékekkel tudjuk a vásárlóinkat fogadni. Nincs tehát ünnep, kevés a pihenőnap. 

Van-e elég pék, kérdeztem Kászpári Károlytól, aki azt válaszolta, a szakma nagyon átalakult, automatikával ellátott eszközök készítik, sütik a kenyeret. Klasszikus értelemben vett pékeket már nem képeznek. Ők annak idején kézzel dagasztották a kenyereket, amit lapáttal toltak be a kemencébe. Ma már nem így működik a legtöbb pékség. A szakemberek képzését is csak néha-néha indítják, jellemzően összevonva a cukrász szakkal. A meleget is meg lehet szokni, a magas páratartalom inkább zavaró, de ez kell a jó kenyérhez és huzatot sem szabad csinálni – hogy enyhítsék a meleget –, mert az tönkretenné a kelő kenyeret.

– A jövő pedig nagyon bizonytalan a megemelkedett energiaárak miatt. Csekket még nem kaptunk. A másik költségnövelő tényező a liszt, ennek az ára nyolcvan százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során, és még nem ért véget a drágulás. És ugyanez mondható el a vajra, margarinra, étolajra is.