Előadás

2022.10.02. 09:30

Kassai Lajos lesz a Léleképítő vendége

Kassai Lajos lovas­íjász Hagyomány és modernitás címmel tart előadást a Léleképítő-sorozat részeként a Garay János Gimnázium dísztermében október harmadikán, hétfőn, este hat órakor.

B. M.

Illusztráció: Shutterstock

Dr. Tóth Csaba Attila házigazda lapunknak elmondta, hogy immár huszonkét éve hozta létre a Léleképítő című előadássorozatot. 
Balatonszárszón 1999-ben részt vett a dr. Hegedűs Loránt református lelkész-püspök által jegyzett értelmiségi konferencián, amely akkor szinte sokkolta Tóth Csaba Attilát.

Elkezdett gondolkodni azon, milyen kár lett volna, ha kimarad ez az előadás az életéből, és milyen jó lenne, ha Szekszárdon is lenne hasonló. A Léleképítő-előadásokra olyan embereket hív meg, akik a magyar nemzetet erősítik, építik, hazai és nemzetközi szinten is bizonyították nemzeti értékrendjüket. Ugyan a Covid-járvány miatt hagytak ki előadásokat, de általánosságban elmondható, hogy évente tíz alkalmat tartanak. 

Tolna megye egyik leglátogatottabb havi rendszerességű programját a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatja. 
 
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában