Ünnepi pályázat

2022.12.02. 13:46

Harminc díjat osztottak ki a tamási rajzversenyen

A hagyományokhoz híven ismét ünnepi rajzpályázatot hirdetett meg a Tamási Művelődési Központ.

Gazsó Rita

A rajzpályázatra beérkezett alkotásokból rendezett kiállítás december 21-ig látogatható (Fotó: Tamási Művelődési Központ)

Az elkészült alkotásokból a Zöld Pont és Civilházban nyílt kiállítás, melyet az adventi időszakban tekinthetnek meg az érdeklődők – számolt be közösségi oldalán az intézmény. A pályázat az idei évben „Az én karácsonyom” címet kapta, melyre óvodás és általános iskolás gyermekek jelentkezhettek több korcsoportban. A kis alkotók saját karácsonyuk és az ünnepi készülődés témakörében bármilyen technikával elkészíthették rajzaikat. 

– A pályázat minden évben rendkívül népszerű, nem volt ez idén sem másképpen, hiszen több mint 250 alkotás érkezett be hozzánk helyi iskolákból, óvodákból, valamint a megye számos pontjáról – tájékoztattak a szervezők. Az értékelést követően, november 30-án hirdették ki a helyezetteket, a díjazottak ekkor átvehették okleveleiket és jól megérdemelt ajándékaikat, valamint kísérőikkel megtekinthették az alkotásokból készült kiállítást.

A tamási rajzpályázatra idén több mint 250 alkotás érkezett be óvodákból, iskolákból (Fotók: Tamási Művelődési Központ)

Az óvodás korú jelentkezők közül Wéber Adrienn rajzát találta legszebbnek a zsűri, a második helyet Varga Bíborka Linett, a harmadikat Kókány Zoé nyerte el. Az első évfolyam nyertese Kastersky Izabella volt, a második helyen Csap László, a harmadikon Brücher Gerda Elza végzett. A másodikosok mezőnyében Trubacs Zalán munkáját találták legszebbnek, a második helyezés díját Kun-Beréti Ajsa, a harmadikat Sávoli Zsüliett, a különdíjat pedig Nieder Anna Sára vihette haza. A harmadik évfolyamból Palánki Boglárka rajza végzett az első helyen, akit Csap Réka, majd a harmadik helyen Szabó Dominika Amina követett. Itt Büki Lenke Flóra vehetett át különdíjat.

A rajzverseny legjobbjait díjazták

A negyedikesek mezőnyéből Herold Róza munkáját emelte ki a zsűri, a második Szántó Csanád, a harmadik Szabó Réka, a különdíjas pedig Hohner Hanna lett. Az ötödikesek közül idén K. Németh Kata nyert, a második helyen Zsubori-Andok Botond, a harmadik helyen Tóth Flóra Anna végzett, a különdíjas Grúber Barbara lett. A 6. évfolyam diákjainak beküldött rajzaiból Szabó Eszteré végzett az élen, akit Kovács Veronika, majd Bogdán Bence követett, a különdíjat Balázs Pannának ítélték. A nagyobbak, vagyis a 7-8. évfolyam diákjai közül a 8. osztályos Berta Zsófia Luca rajzát találták a legizgalmasabbnak, a második helyezett a szintén nyolcadikos Takács Barbara, a harmadik a hetedikes Hegedüs Martin lett, különdíjban a nyolcadikos Hegedüs Sára részesült. 

A pályázatra érkezett alkotások egy része
Néhány alkotás a pályázatra érkezett mintegy 250-ből

A gyerekek karácsonyi rajzai megtekinthetők egészen december 21-ig, nyitvatartási időben a Zöld Pont és Civilházban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában