Pincében tárolták a „telet”

Akkoriban egyedül a hentesüzletekben voltak hűtőhelyiségek, de sok kisebb boltban még az sem. A háztartásokban pedig egyáltalán nem találhattunk hűtőszekrényeket. Így aztán jeget használtak a hűtésre, egy megfelelően szigetelt szekrénybe kerültek a jégtömbök, azok szolgáltatták a hideget. Ezt a szokást őrzi a jégszekrény szavunk.

A nagyvárosokban szárazjéghez lehetett jutni, de a kisvárosokban általában nem volt jéggyár, így aztán természetes úton keletkezett jéggel kellett „dolgozni”. Ehhez pedig a téli hónapokban lehetett hozzájutni, a befagyott tavakból, folyókból. A nádvágók mellett a jégvágók voltak a fagyos tél idénymunkásai. Képünkön a szekszárdi Csörge-tónál láthatók, valamikor a hatvanas évek elején.

A kitermelt jeget a lovaskocsik a városba hordták. A Béla király térről leereszkedve a Vármegyeháza pincéjébe hordták le a hideg tömböket. Akkor még nem volt támfal itt, le lehetett menni a kocsikkal a Széchenyi utcába. Az így kitermelt és beszállított jeget aztán a város vendéglői használták a nyári melegben.