Régi sváb receptek – kár lenne ezt a tudást veszni hagyni

A tavaly nyáron elindított hagyomány szerint újra főzőiskolát szerveztek a sváb gyökerekkel rendelkező németkériek szombat délután, ahol ismét jól ismert recepteket elevenítettek fel az egybegyűlteknek. Ezúttal a káposztaleves, a vaníliáskifli, a kitolófánk és a pannakuka vagy ahogy talán többen ismerik, a tócsni elkészítésébe avatták be az érdeklődőket.

– A Sváb Főzőiskola egy programsorozat, amelyben a régi hagyományos népi ételekből próbálunk ízelítőt nyújtani a faluban élőknek. Nem titkolt célunk, hogy szeretnénk a fiatalokat megismertetni a régi sváb ételek készítésével – fogalmazott Rauthné Bauman Orsolya, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke az eseményről. A szervező hozzátette, ezeket az ételeket ma már csak az itteni idősek készítik, a fiatalok konyhájában nem igazán jellemző. A receptek a németkéri származású Hanák Ottóné Anyám konyhája című sváb szakácskönyvéből származtak ezúttal is, bár általában egy kicsit változtatott rajta mindenki a saját szájíze szerint. Rauthné Bauman Orsolyától megtudtuk, a sorozatot a jövőben is szeretnék folytatni, legalább évente két-három alkalommal.

A közös főzőcskén az asszonyok ezúttal is meghányták-vetették, hogy az egyes fogásokat ki hogyan készíti, de a régi ízek sok kedves emléket is is visszaidéztek. Lacza Istvánné Magdi a főzőcsapat egyik motorja elmondta, a mostani fogásokat igyekeztek a szezonnak megfelelő ételekből összeválogatni. Így esett a választás például a káposztalevesre, amelynek jellegzetes ízét az ilyenkor, a disznóvágások után elkészült füstölt áruk, a szalonna, kolbász és természetesen a savanyú káposzta határozta meg. Portánként ugyan kicsit különbözhetett a leves, hiszen volt, aki savanyúbban szerette, míg más kevésbé, sokan pedig tejföllel bolondították meg. 

– Hasonlóan ilyenkor, a farsang kezdetétől készítették az évben legtöbbször a fánkot is, bár anyukám és nagyanyám nálunk egész évben sütött – tette hozzá a németkéri hölgy, akitől azt is megtudtuk, hogy a hagyományos fánkoktól eltérően ez nem kelt, inkább sült tésztából készül, a képviselőfánkhoz hasonlóan. A titka, hogy bő zsírban sütik ki, majd sok vaníliás vagy fahéjas porcukorral szórják le, de Franciaországban is látott hasonló fánkot, ahol csokoládéba mártották.

Lacza Istvánné Magditól megtudtuk, a vaníliás kiskiflit is rendszeresen készítették a családjukban, amely ránézésre a hókiflihez hasonlít, de abban különbözik tőle, hogy ennek a tésztájában van a dió, ellentétben a hókiflinél, ahol az töltelékként szerepelt. Szerinte ezt azért is sütötték régen annyiszor, mert hamar elkészült. Pannakukát, vagyis tócsnit is rendszeresen tálaltak fel régen, amely szintén egyszerűen készül nyers krumpli, tojás, víz, egy pici tej felhasználásával. – Elődeink palacsintasütőben készítették, nagyobb, lapos formában. Sokan tejföllel ették, de a szüleim szívesen mártották ecetes vízbe is, ezzel könnyítve meg a bő zsírban sült és vastag tésztájú étel emésztését – tette hozzá Magdi. 

Gondolván azokra, akik szívesen készítenék el a fogásokat néhánynak elkértük a receptjeit. A víníliáskiflit (Vanillekipferl) 40 dekagramm lisztből, 12 deka porcukorból, 25 dekagramm margarinból, 15 deka darált dióból, valamint egy csomag vaniliás cukorból készítik, amelyet jól összegyúrnak, majd kifliket formálnak belőlük és világosra sütik, körülbelül 20-25 perc alatt. Miután elkészült, még melegen vaniliás porcukorba forgatják a kifliket, s ezek sokáig eltarthatóak.

A kitolófánkhoz (Spritz-Krapfa) öt deciliter tejet, 35 dekagramm lisztet, csipetnyi sót és kevés cukrot kevernek össze, amelyet a tűzön addig kevernek, amíg szép sima lesz, s az edénytől elválik. Mikor kihűlt, belekevernek három egész, habbá vert tojást. Fakanállal jól kidolgozzák és a vásárokban kapható piciny hurkatöltő-szerű csőbe kanalazzák, majd betolják a forró zsírba. Rózsaszínűre sütik, végül vaníliás porcukorral hintik meg. A helyi asszonyok szerint a jó minőségű kitolófánk majdnem pehelykönnyű.

A Pannakukahoz (Phannakucha) három hámozott krumplit nyersen, finom reszelővel le kell reszelni, beleütni egy tojást, majd kevés sóval és három nagyobb kanál liszttel összekeverni. A asszonyok szerint az étel titka, hogy jól kenhetőnek kell lennie. Forró zsírban kell ropogósra és pirosra sütni. Ezt régen főételként is ették a leves után, de vadashoz is kínálták. A háziasszonyok szerint sósan és édesen is fogyasztható.