VOSZ

2023.03.10. 14:06

A cél változatlanul a vállalkozások támogatása

A VOSZ vezetősége, illetve a vármegyei szervezet elnöke is megjelent az éves taggyűlés előtti fórumon. Összegzést adtak a szövetséggel kapcsolatos, legfontosabb országos és helyi tudnivalókról, az elvégzett munkáról. Indul az 5 éves cselekvési program.

Szeri Árpád

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei márciusban rendezik meg éves rendes beszámoló gyűléseiket. Ezt megelőzően a VOSZ vállalkozói fórumokat tart. Teszi ezt azért, hogy tájékoztatást adjon az idén induló, 5 éves stratégiájáról és cselekvési programjáról, a szövetség időszerű gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól. Érdemes megjegyezni, hogy a VOSZ – akkor Vállalkozók Országos Szövetsége néven – harmincöt éve, azaz 1988. március elején jött létre, tehát a fórum sorozat jubileumi időszakban valósul meg.

Fajszi Lajos (jobbra) a VOSZ Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke szerint több beruházásra lenne szükség a vármegyében (Fotó: M. D.)

Szűkebb pátriánk gazdasági szereplői csütörtökön délután Szekszárdon, a Bodri Pincészetben adtak egymásnak találkozót. A résztvevőket Máté Péter, a megyeszékhely önkormányzata pénzügyi bizottságának elnöke köszöntötte. Beszédében a szekszárdi fejlesztésekről adott összegzést, többek között megemlítette az Ipari Parkkal kapcsolatos, jelentős beruházást. A megyeszékhely élni kíván a Paks 2 megépítésével érkező lehetőségekkel is. 

Zsikó Zoltán, Tolna Vármegye Közgyűlésének alelnöke aláhúzta: vármegyénk vállalkozásai sem mentesek a háború okozta, súlyos gazdasági helyzet hatásaitól. Ezen folyamat megállítása érdekében létfontoságú a vállalkozások segítése, támogatása minden területen. Kijelentette, hogy mind a magyar kormány, mind Tolna Vármegye Közgyűlése elkötelezett a vállalkozások iránt.

A szövetség idén januárban elfogadott, 2022-2026 közötti, ötéves stratégiáját Eppel János, a VOSZ elnöke ismertette. Mint azt egyebek mellett elmondta, a szövetség küldetése változatlan és ugyanez érvényes az alapértékre, melyek között egyaránt ott van az önkéntesség, a függetlenség, a szakmaiság és az együttműködés. A cél az, hogy folytatódjon az alapítók missziója: a magyar vállalkozók, munkaadók tevékenységének, napi működésének, fejlesztési terveinek hosszú távú támogatása, segítése minden eszközzel.

Ami a jövőképet illeti, a VOSZ arra törekszik, hogy hitelességével együtt a legerősebb, legvonzóbb, legaktívabb szakmai érdekképviselet legyen. Ezért olvasható a célok és a feladatok között a szolgáltatások, az aktív, két irányú együttműködés, valamint a VOSZ, mint márkanév erősítése.

A képen b-j: Széles Anikó, Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese, Zsikó Zoltán, Eppel János, Máté Péter, Perlusz László, dr. Fajszi Lajos (Fotó: M. D.)

Eppel János az is hangsúlyozta, hogy kiváltképp alapoznak a tagság véleményére. A VOSZ jelenleg közel harmincezer taggal rendelkezik, de a társszervezetek révén összesen hatvanötezer magyar vállalkozást képviselnek. A középpontban tehát a tagság áll, hiszen értük és velük valósulnak, valósulhatnak meg a célok – mutatott rá.

– Tolna vármegye tényleg vár – ezt már a következő felszólaló, Fajszi Lajos állapította meg. A VOSZ Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke ezzel arra utalt, hogy szűkebb pátriánkban a jelenlegihez képest több beruházásra lenne szükség, még akkor is, ha tudjuk, hogy itt épül Paks 2. Az elnök tréfásan megjegyezte: mindezek tükrében nem lenne ellenére egy olyan politikai csatározás, melynek az a tétje, hogy egy akkumulátor gyár a város mely szegletében települjön, illetve lenne-e hozzá elég víz és munkaerő. 

A vármegyében a vállalkozások száma nagyjából 17 ezerre tehető, de a valóban működők közé ennek a fele tartozik. Ebből jelentős részt tesz ki a kisvállalkozás. A vármegye a VOSZ taglétszámot illetően viszont kifejezetten előkelő pozíciót mondhat magáénak, az országos lista negyedik helyén található. 

Miért érdemes VOSZ-tagnak lenni? Ezt a kérdést Perlusz László, a szervezet főtitkára válaszolta meg. Például azért, mert a helyi érdekeket tekintve jelentős szerepet tölt be, emellett rálátása van az országos ügyekre és VOSZ valóban a szakma krémjét tömöríti. Azaz, területi és országos szinten, sőt, a határokon túl, a Kárpát-medencében egyaránt eredményesen működik és tevékenykedik. A tagság előtt ilyen háttér birtokában valóban kitárul az üzleti világ. Megemlítette  a VOSZPORT elnevezésű, új kezdeményezést is, ami a közeljövőben a cégek digitalizációját segítheti hasznos tanácsokkal és egyfajta vezérlői platformmal.

Széles Anikó, a Sky Marketing Kft. tulajdonos-ügyvezetője a VOSZ pozíciójáról és jubileumi kommunikációjáról tette közzé összegzését. A VOSZ kommunikációs ügynökségének vezetője egy rövidfilm vetítéssel adott szó szerint látványos képet a szövetség új arculatáról.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában