Az első ottalvós buli, avagy mikor engedjünk a gyereknek

A fokozatosság híve vagyok – mondta Király Gabriella pszichológus, a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója. – Hogy mikortól engedhetünk a gyermekünk kérésének, hogy ott szeretne aludni a barátjánál, barátnőjénél, ez nagyban függ a gyermekünk érettségétől – tette hozzá. – A fesztiválozást már óvatosabban kezelném, hiszen az nem egy zárt helyen van, sok minden történhet. Én ezt későbbre, fiatal egyetemistaéveire tenném. 

Ivanics Péterné, Sára elmondta, ő már könnyű helyzetben van, mert már önállóak a gyermekei. De emlékszik az első esetre, amikor úgy engedték lányukat fesztiválozni, hogy a férjével ők is ott voltak, de külön élvezték a bulit. Este pedig együtt taxiztak haza. Csak ez után, a következő évben volt az, hogy 17 éves lányuk már teljesen egyedül, a barátokkal volt kint a fesztiválon. 

– Szerintem a „mikor” gyerekfüggő dolog – ezt már a három gyereket nevelő Takács Józsefné, Zsuzsa mondta arra a kérdésre, van-e megfelelő életkor, amikor a szülő elengedheti egyedül a gyerekét szórakozni. – Nekem a középső gyerekem volt a legérettebb, de neki nem igazán volt igénye bulizásra, pedig szívesebben engedtem volna el, mint a legkisebbet, aki nem csak a kora miatt volt a legéretlenebb. De ő volt a legbulizósabb. A legnagyobbik gyerekem is elég lassan komolyodott meg, de ő inkább a barátaival szervezett programokat, ritkán bulizást. 

– Még emlékszem, milyen nagy esemény volt a gyerekeim életében, amikor először alhattak ott úgy valamelyik barátjuknál, hogy nem voltak jelen szülők, felnőttek – mondta Kiss Henrikné, Éva. – Sok év telt el azóta, de máig emlékszem, mekkora dilemmában voltam miatta: jól teszem-e, engedhetem-e egy 14 évesnek azt, hogy szülői felügyelet nélkül bandázzon a többiekkel. Végül engedtem, szerintem jól tettem, és visszatekintve még inkább így érzem, mert a szülői bizalom nagyon fontos megerősítés a gyerek számára. Néha, amikor úgy éreztem, hogy akár veszélyes is lehet a szülői házon kívül töltött idő, akkor nyomatékosan hozzáfűztem az elengedéshez: „Persze, menj csak, bízom benned!”. A gyerekeim szerint ezt tudtam úgy mondani, hogy attól kezdve, ha valami turpisság is volt készülőben, inkább lefújták. Ilyen útravaló mellett nem akartak csalódást okozni. 

– Hiszem, hogy az elengedés – legyen bármely életkorban, bármilyen mértékben és formában – a bizalmon alapul. Ez nem jelenti azt, hogy az adott helyzetben nincs rizikó, hogy a gyerek részéről tényleg ne történhetne túlkapás – mondta Király Gabriella pszichológus. – És az is nagyon érthető, ha a szülő azzal érvel, amikor nemet mond, hogy a saját gyerekében bízik, de a többi gyerekben nem. Olyankor attól fél, hogy ugyan a saját gyereke képes nemet mondani vad dolgokra, de hátha belesodródik a bajba, hogy túl nagy lesz a nyomás, és majd enged. Esetleg, ami a legrosszabb, hogy valami sunyi dolog történik, belecsempésznek valamit a gyereke italába, ételébe, és elveszti az uralmat a tettei felett. 

– Ugyanakkor minél több olyan tapasztalatot szerez, amely során megtanul nélkülünk észszerű határok között működni, annál könnyebb és zavartalanabb lesz az átmenet a felnőttlétbe. 

Sikerekkel és buktatókkal teli, hosszú folyamat a felnőtté válás. Mert bizony előbb-utóbb mindenkinél eljön a nap, amikor már nem azt akarja, hogy mi mentsük meg. Ahogy a kontrollt se szeretné többé, úgy a segítségkérést is százszor meggondolja majd. Nem azért, mert nem akarná azt a segítséget, sokkal inkább kíméletből. Hogy ne okozzon nehéz perceket. És ez egyszerre szívszorítóan jó és szomorú is egyben. Mert ebből érezhetjük, hogy fordult egyet a világ. Immár felnőtt lett, és bár örökké úgy fogjuk félteni, mint amikor először engedtük el ottalvós buliba, de már a saját útját kell járnia.