Lekváros történet

Nem kifizetődő manapság az eperlekvár készítése. A húgom a hétvégén kitalálta, hogy főzzünk egy nagyobb mennyiséget. Ők elmentek egy Pest környéki falucskába, ahol a szedd magad akció keretében is kilogrammonként közel ezer forintos áron szedték meg bruttó két óra alatt a tizenkét kilós mennyiséget. Itt a szedés közben kisebb balesetek is előfordultak, úgymint bogárcsípés, nadrágszakadás, de ezt hívjuk csak járulékos veszteségnek.

Ezután jött a dolog könnyebbik fele, a bevásárlás a befőzéshez, ami a gyümölcs árán is túl mutatott volna, ha az év közben elfogyasztott sok lekvár üvegeit nem tesszük félre előrelátóan. A költséges részt ezzel le is tudtuk nagyjából, ám következik a többemberes procedúra, mert hogy ilyen mennyiséget átválogatni és rendbe tenni, bizony szintén órákat vesz el az ember életéből.

Ha mindennel megvagyunk, jön még a turmixolás és hogy a palacsintábna ne korcogjanak a magok, még a kábé megmaradt fele gyümölcsből jöhet a passzírozás, ez szintén embert próbáló feladat tud lenni. Mire mindennel megvagyunk még jöhet a matek, ugyanis az eredeti mennyiséghez képest bizony jócskán kevesebb lesz a végeredmény, majd az egyik leghálásabb feladat a főzés, és végül a porciózás, dunsztolás. Mindent összegezve a kis finomság elkészítése talán ki is meríti a nyolc órás munkakeretet.

A szamócalekvár főzését egyedül semmiképp ne vállaljuk be nagyobb mennyiségnél, ha pedig családdal állunk neki a tevékenységnek számoljunk a mosolyszünet lehetőségével is.